Interim HR Menedzser

Egy oktatási könyveket kiadó vállalatnak szüksége volt egy HR szakemberre, mivel a jövőbe szerettek volna befektetni, valamint egy kisebb céget is felvásároltak.

Reorganizálták a vállalatot, úgy döntöttek, hogy megváltoztatják az egész struktúrát.
Az új struktúra a következőképpen alakult: kereskedelmi egységeket hoztak létre, egység vezetőkkel, mely radikális változást jelentett az előző struktúrához képest. A 9 fős menedzsment csapat az ügyvezetőnek számolt be. A reorganizáció oka az üzlet maximalizálása volt. Három terület fejlesztését tűzték ki célul: termelés, fejlesztés és marketing.
Olyan HR szakemberre volt szükségük, aki az egész változást átlátja, és hasonló stílusban dolgozik.
Az akkori HR munkatársuk nem volt az új struktúrába illő, illetve nem rendelkezett a szükséges tapasztalattal, hogy a változáson átsegítse a céget.

Terveikben szerepelt újabb vállalatok megvásárlása és szerették volna a folyamat részesévé tenni a HR- t. A HR szakemberrel szemben felállított elvárás volt a stratégiai szemlélet, és a szervezet, illetve a menedzsment oszlopos tagjává való válás.
Olyan változás menedzsert kerestek, aki pozitív fénybe helyezi a változást, stratégiai és toborzási, replacement területen szerzett tapasztalattal rendelkezik.

A HH Interim HR Menedzser heti 3 napot dolgozott a projekten és elérte a kitűzött célokat, valamint 3,5 hónap alatt megtalálta HR igazgató utódját. Azóta is jól működő, piacvezető cégként ismerik a kiadót.

Projekt management – Interim Management
Változás Menedzsment – GAP Menedzsment