Gazdaságról első kézből! – Ipari szakmai fórum – Jászberény

Jót is, rosszat is lehet hallani ma az ipar helyzetéről, jövőjéről – és mindennek az ellenkezőjét is. Különösen fontos emiatt, hogy az ERSTE Bank, a Hammel & Hochreiter szakmai támogatásával színes, szakmai programsorozatot szervezett a téma köré.  Tavasszal a Knorr – Bremse Budapest volt a vendéglátó, októberben, pedig a Jász-Plasztik cégcsoport.

Az ERSTE Bank, felismerve az ágazat igényeit, közel száz fős ipari szakmai fórumot tartott október közepén Jászberényben, a szektor szereplői számára. A gazdag program során a résztvevők előadásokat hallhattak és kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt, valamint üzemlátogatáson, végül a napot hangulatos vacsora zárta.

Bod Péter Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke azt emelte ki előadásában, hogy a válság időszaka óta egyedül csak a járműipar volt képes kiemelkedő bővülésre a magyar iparban. Egyben hozzáfűzte azt is, hogy a további növekedés minden területen korlátokba ütközhet. A professzor, a globális és a makrogazdasági trendek – például a telekommunikációs piac alakulásának – bemutatása mellett felhívta a figyelmet arra, hogy az emelkedő béreket gépesítéssel, valamint a munkaerő mobilitásának javításával, fejlesztésével lehetne ellensúlyozni. A következő előadó Fejős Péter, a Hammel & Hochreiter Business & Management partnere, interim menedzser volt. „Minőség, mennyiség határidőre” című előadása a termelés legfontosabb alapkérdéseiből indult ki, és többek között kiemelte, hogy a hatékonyság érdekében mennyire fontosak az egyszerű termelési leírások. A szakember megközelítése a termelés és a LEAN megközelítés mindennapos tapasztalatain alapult – gondolatmenete számos konkrétumot adott a hallgatóság számára. A termelésben dolgozó vezetők jól tudják, mennyi apró probléma akaszthat meg és blokkolhat akár nagyobb folyamatokat is, így a rendszerszintű szemlélet komoly hozzáadott értéket jelent. Belina Károly, a Neumann János Egyetem tanára a felsőfokú szakemberképzésről tartott előadást. Akik vezetőként a műszaki diplomások toborzásával és megtartásával küzdenek, sokat jelentett ez a prezentáció, melyben a professzor bemutatta a duális képzésben rejlő komplex lehetőségeket. Ám a helyzet ismertetésén túl arról is beszélt, hogy mit kell tennie egy cégnek ahhoz, hogy a duális képzésben partnerként részt vehessen.

Az izgalmas – mert a hallgatóság legtöbb tagja számára napi kérdésekkel kapcsolatban is válaszokat adó – előadások után szakmai kerekasztal-beszélgetés következett. Ezt hallgatva a jelenlévők megismerhették, hogyan oldja meg munkaerőgondjait a Jász-Plasztik üzeme. Az alapító-ügyvezető, Kasza Lajos elmondta, hogy háromszáz fős munkásszállót építettek Jászberényben, ahová a környező országokból is hoznak dolgozókat. Kasza Lajos úgy tapasztalta, hogy a Romániából és Szerbiából érkező kollégák új hajtóerőt, dinamizálást jelentenek a cég számára. Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank kkv-igazgatója arról beszélt, hogy a banknak miért kiemelten fontos az ipari ügyfélkör. A márciusban lezárult Növekedési Hitel Program (NHP) után kialakult hitelezési helyzetről pedig kijelentette: a bank már tavaly elébe ment a változásnak. Ugyanis az Erste Növekedési Programja hasonló feltételekkel kedvező, fix kamatra felvehető hitelterméket kínál akár tíz éves futamidőre is, amely beruházásra vagy forgóeszköz-finanszírozásra is felhasználható. Ennek is nagyban köszönhető, hogy az év első félévében hatalmas, a piaci átlagot többszörösen meghaladó mértékben, 37 százalékkal növelte a kkv-k számára nyújtott újhitel-állományát. Kristóf Györgyi, a Hammel & Hochreiter ügyvezetője és business consulting szakértője rámutatott, hogy a munkaerőpiac jelenlegi helyzete mind a kiválasztásban, mind a fluktuáció kezelésében is komplex szemléletet, megközelítést és megvalósítást kíván. Ami nem feltétlenül az eddig alkalmazott – és korábban akár jól be is vált – eszközök növelését, sokkal inkább a lehetőségek bővítését és új eszközök igénybe vételét jelentheti az érintett vállalatok vezetői számára. Napjainkban érdemes átértelmezni a munkáltató és a munkavállaló fogalmaihoz kötődő hagyományos elképzeléseinket – szükség esetén akár változtatva is ezen.

Az előadások és kerekasztal-beszélgetés után a meghívott vendégek szakmai vezetés kíséretében tekinthették meg a Jász-Plasztik autóalkatrész-gyárát, megismerhették a jászberényi üzem folyamatait. A hosszú, de tartalmas nap jó hangulatú vacsorával zárult, méghozzá a Jász-Plasztiknak az idén átadott új Mercedes autószalonjában, ahol a vendégek megtekinthették a legújabb modelleket is. Így tudás, tapasztalat, termelés, kapcsolatépítés és termékbemutató is került a rendezvénybe – ez pedig azért fontos, mert az ipar szereplői is komplex értéklánc mentén végzik munkájukat, melynek minden részéről érdemes minél többet tudni. Azért, hogy minél jobbak lehessünk, együtt!

Hozzáférhetővé tesszük az Ön számára Bod Péter Ákos és Belina Károly professzor, valamint Fejős Péter prezentációját, amelyeket a nevekre kattintva tud letölteni.

GALÉRIA