Holland üzleti iskola hazánkban is

Holland üzleti iskola hazánkban is

Az előzetesen vártnál is nagyobb sikert aratott az Interim Menedzser Akadémia (IM Academy) és a Holland – Magyar Kereskedelmi Kamara által Budapesten rendezett I. Interim Menedzsment Szeminárium.

A 2010. szeptember 30-án a Novotel Budapest Centrumban hatvan, az interim menedzser szakma és az interim menedzsment eszköz iránt érdeklődő szakember kísérte figyelemmel a neves előadók prezentációit.

Az eseményt a Holland – Magyar Kereskedelmi Kamara részéről jelenlétével megtisztelte Marleen de Vries ügyvezető, Anita van Burken, a HR bizottság elnöke és Robert Gaál, Ilona Jankovich HR bizottság tagjai is.

A program jól jelezte az IM Academy és a Nyenrode Business Universiteit (NBU) kö zött kialakult szoros szakmai együttműködést is.
A kooperáció jelentőségét növeli, hogy a Nyenrode Hollandia egyetlen magánegyeteme, és melyen – Európában egyedül álló módon – az interim menedzsment külön egyetemi szak.
(A NBU olyan neves hallgatókkal büszkélkedhet, mint Wim Kok, volt holland miniszterelnök, Antony Burgmans, a Unilever elnöke, Dr. Albert Heijn, az Ahold csoport alapítójának az unokája, Robert Polet, a Gucci elnöke, Ronald van der Vis, az Esprit CEO-ja, Fred Gehring, a Tommy Hilfiger CEO-ja – és még hosszasan sorolhatnánk azoknak a nevét, akik az üzleti életben komoly karriert futottak be.)

Elsőként Magyari Éva, az Interim Menedzser Akadémia szakértője mutatta be az inteim menedzsmentet mint menedzsment eszközt, és mint karrier lehetőséget.

Az esemény  színvonalát és hangulatát az NBU professzora, Dr. Jacques Reijniers – formabontó – video üzenetével emelte. Előadásána k kiemelt jelentőséget ad az a tény, hogy az interim szakma őshazájának Hollandiát, egyik úttörőjeként pedig magát Reijniers professzort tartják számon szerte a világon.

Ezek után az érdeklődők magas nívójú és kifejezetten élvezetes stílusú szakmai beszámolókat, esettanulmányokat ismerhettek meg. Ezek során konkrét projektek tapasztalatainak bemutatása alapján, hasznosítható ismeretekhez juthattak.

Dr. Dobay Róbert, a Hammel & Hochreiter interim team tagja, az interim menedzsmentet mint reorganizációs eszközt, és ehhez kapcsolódó IT stratégiai projekt során felhalmozódott személyes tapasztalatait ismertette.

Kocsis László több éves gyakorlattal rendelkező interim menedzser, cégegyesülés projektkoordinátorként szerzett tudását osztotta meg a hallgatósággal.

Az estét tartalmas, rendkívül hasznos, konstruktív, ugyanakkor oldott hangvételű csoportos véleménycsere zárta.

A szeminárium befejezéseként a főszervezők, Kristóf Györgyi a Hammel&Hohchreiter International Consulting ügyvezetője, interim menedzsment specialista és a Virágh Rajmund ügyvezető, cégutódlás specialista, ígéretet tettek arra, hogy a közel jövőben újabb, az interim szakma intenzív érdeklődésére számot tartó bejelentést tesznek.

Az eseményről készült fotók megtekinthetőek a http://hammelhochreiter.com/galery oldalon.