Magyar interim menedzsereket keresnek a német cégek

A német cégek számára nagy jelentőséggel bír, ha a velük szerződéses kapcsolatba kerülő cégnek szintén van németországi háttere, amely a számukra már megszokott pénzügyi, jogi környezetben tevékenykedik – indokolta a Diplomacy and Trade-nek Virágh Rajmund, a budapesti Hammel & Hochreiter ügyvezetője, miért alapítottak céget Németországban.

“Ez az oka annak, hogy megalakítottuk Nürnbergben cégünket, a Hammel & Hochreiter U.G.-t, amely német cégként a német törvények szerint működik, ahol a helyi Ipar- és Kereskedelmi Kamara tagjaként, közvetlenül a magyarországi leányvállalatuknál interim szolgáltatást igénybe venni kívánó német anyacégeknek ajánljuk szolgáltatásunkat – mondja Matus Marcell, a nürnbergi Hammel & Hochreiter COO-ja.

Matus kiemeli: “mindkét országban alkalmaznak interim menedzsment szolgáltatást. Mivel azonban ez a típusú szolgáltatás elsődlegesen ‘helyi ismereteken’ alapul, célszerű, ha a német vállalkozások – amennyiben erre a szolgáltatásra igény merül fel – magyarországi érdekeltségeiknél magyar interim menedzsereket vesznek igénybe. A Hammel & Hochreiter a jelentkező igények magas színvonalon történő kielégítésére képes, így az ügyfelek igényei szerint akár német interim menedzsert, vagy – ami a magyarországi jogi és pénzügyi környezetben sokkal célszerűbb – mind a magyar, mind a német üzleti kultúrában jártas magyar interim menedzsert biztosít a feladatok ellátására.”

Mindezek miatt a német vállalatok felismerték, hogy egy megfelelően képzett magyar interim menedzser jobb megoldást jelenthet a számukra, nemcsak azért, mert a német interim menedzserek magasabb napidíjjal dolgoznak, hanem azért is, mert ők nem rendelkeznek azzal az alapvető fontosságú magyarországi piacra vonatkozó átfogó ismeretekkel és helyi kapcsolatrendszerrel, amelyekre igen nagy szükség van sikeres tevékenység folytatásához.

“A nürnbergi cég alapításának aktualitását az adta, hogy a Hammel & Hochreiter IC Kft. már évek óta együttműködik a Német Interim Menedzsment Szövetséggel (DDIM), melyben a Hammel & Hochreiter IC Kft németországi együttműködő partnere, a müncheni ‘taskforce’ igen aktív tagként tevékenykedik. Az interim menedzsment képzések mind Magyarországon, mind Németországban az elismert holland Nyenrode Business University-vel létesített együttműködés keretében történnek, így a holland, német és magyar interim menedzser alumni közösségek is aktív kapcsolatban vannak egymással” – fűzte hozzá Virágh Rajmund.

A német és a magyar tulajdonú vállalatokra jellemző, hogy az interim erőforrások igénybevétele egyelőre kevésbé általános gyakorlat, mint az angolszász világban. Németországban interim menedzsereket jellemzően elsőszámú vezetőnek, változásmenedzsernek kérnek fel, míg a magyarországi német vállalatok leginkább gyártási, minőségbiztosítás és kontrolling területeken igénylik a szolgáltatást.

“Német cégek magyar leányvállalatai felsővezetői pozícióira vonatkozó döntések túlnyomó részben a németországi anyacég központjában születnek, fontos, hogy a döntéshozókkal ‘hazai pályán’ létesítsünk kapcsolatot és igényük szerint közvetlenül velük kössük meg szerződéseinket. A Hammel & Hochreiter, Nürnberg ezt a tevékenységet látja el.” – tájékoztat Matus Marcell, aki továbbá fontosnak tartja megemlíteni, hogy az új cég kizárólag Magyarországon ellátandó interim tevékenységekre koncentrál.

HR Portal – 2012.07.09