Régióvezetőként sem áll meg a magyarországi interim piac fejlesztése

Kiemelkedő szakmai sikereket és elismeréseket követően újabb mérföldkőhöz érkezett hazánkban az interim menedzsment területe. Ősztől intézményesített formában ismerkedhetnek főiskolai hallgatók az egyik legfelkapottabb és válságálló menedzsmenteszközzel. Az Interim Menedzser Akadémia és a Hammel & Hochreiter meghívására Magyarországra látogatott professzor dr. Jacques Reijniers, a szegmens egyik globális úttörője, aki több rendezvényen is megosztotta a hazai hallgatósággal a kirajzolódó piaci trendeket, meglátásait és tapasztalatait.

image001
Jacques Reijniers professzor
Az árverseny a hibás megközelítésből ered

A Hammel & Hochreiter rendezvénysorozatának első napja a szolgáltatás vásárlás területére fókuszált, melynek aktuális kihívásai közül Szabó György, a menedzserek Országos Szövetségének Elnöke hangot adott azon meglátásának, miszerint az árverseny intenzitása nem kedvez a piac fejlődésének és a gazdaság egészének sem. Ezen üzenethez több ponton kapcsolódott Reijniers professzor előadása, amiben hangsúlyt kapott, hogy a szolgáltatás vásárlója részéről az lenne a helyes fókusz, ha a probléma és a rendelkezésre álló keretösszeg azonosítása után ezen paraméterek mentén a leginkább megfelelő megoldást nyújtó, nem pedig a legolcsóbb szolgáltatást próbálná megtalálni. A túlzott árfókusz rányomhatja a bélyegét a minőségre, pedig az interim menedzsment esetében kifejezetten bizalmi területről van szó!

Vitathatatlan, hogy egy szolgáltatás kiválasztásánál nehezebb megalapozott döntést hozni, mint egy termékbeszerzésnél, ma már azonban adottak azok az eszközök és alkalmazott megoldások, melyekkel a kockázatok a lehető legmegfelelőbben menedzselhetők. Alapvető probléma, hogy egy szolgáltatás esetében csak az igénybevételkor tapasztalható meg annak konkrét tartalma és minősége (míg a termékeknél ezek előre ismertek lehetnek), ugyanakkor a beszerzési folyamat elején feloldhatók lennének ezek a kérdések a tiszta igénymegfogalmazás és a szolgáltatóval szemben támasztott elvárások lefektetésével. Reijniers professzor megvilágította, hogy 104 projekt összesített adatai alapján legtöbbször a megrendelői célkitűzések megfogalmazásának minősége (vagy ennek teljes hiánya) vezethet a várakozásoktól elmaradó eredményre. Az interim menedzsment szegmensében kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a megrendelő és a szolgáltató még előzetesen megegyezzen az elvárások, célkitűzések és a végeredmény mérésének kérdésében. Olyan szinten bizalmi viszonyról van szó, mintha a pénztárcáját adná át a cégvezető vagy a tulajdonos megőrzésre, kezelésre.

image004
Club est Jacques Reijniers és Virágh Rajmund

Bizalom és kockázatkezelés

A megrendelő oldaláról szemlélve a tranzakciót egyértelmű, hogy szerezhet információt a szolgáltató korábbi sikereiről, személyiségéről és szakmai múltjáról, emellett azonban a 30 éves interim múlttal rendelkező Hollandiában már egy minősítési rendszer felállításán is dolgoznak, ami további támpontokat adhat a szűréshez. Hazánkban a piac jelenlegi érettségi szintje mellett elsősorban az interim menedzsment szolgáltató cég felépített márkája teremt bizalmat, pozícióba juttatva a gondosan megválasztott interim menedzsert, aki tevékenységével, teljesítményével tovább építi a céges és személyes brandjét is. Természetes fejlődési folyamat ez, melyben Európában Hollandia és az Egyesült Királyság jár az élen, őket Belgium és Németország követi, Reijniers professzor azonban kifejezetten hangsúlyozta, hogy a régiónkban Magyarország úttörő szerepe vitathatatlan.
image002
A szolgáltatásvásárlásnál a korábban említett sajátosságok miatt elsősorban a folyamatos minőségméréssel kezelhető a kockázat. Ebben a témában több ponton találkozott a professzor és a hazai Beszerzési Vezetők Klubját képviselő Gábor Zsolt véleménye. Kulcsfontosságú a mérés és a folyamatos visszajelzés nyújtása, valamint indokolt lehet a színvonalhoz kötött díjazás is. Interim szolgáltatás vásárlásánál az elvárásokat és megcélzott végeredményt még a folyamat elején, a tevékenység megkezdése előtt tisztázni kell, valamint ki kell jelölni a mérföldköveket is, amikhez lehet mérni a projekt sikerét, és szükség esetén be lehet avatkozni. Ezen megközelítéssel szemben a vevők általában az árra fókuszálnak, a mögöttes szolgáltatás értékét nem is szeretnék megismerni.

Reijniers professzor tapasztalatai szerint az ügyfelek bizalmának épülését segítheti, ha lehetőséget kapnak az interim „bevezető”, 5-10 napos felmérési projektre és amennyiben nem elégedettek a szolgáltatással, minden további nélkül zárhatják le az együttműködést.

Változás, dinamizmus, rugalmasság: nincs más út!
A válság kapcsán másról sem lehet hallani, mint hektikusan változó piacokról, gyors és kiszámíthatatlan változásokról, melyek olyan környezetet teremtenek, hogy lehetetlenné válik a korábban megszokott „ötéves tervezés”. Teljes mértékben igaz ez a munkaerő gazdálkodás területére is, a cégek ugyanis képtelenek prognosztizálni, mekkora és milyen képzettséggel rendelkező állományra lesz szükségük a jövőben. A rugalmas HR menedzsment kifejezetten előtérbe került a telekommunikáció, bank és biztosítási szektorban, valamint az IT-hoz köthető ágazatokban. Egy Reijniers professzor által idézett kutatás szerint ezen cégek vezetése örül, ha fél évre előre tud tervezni.

Mindemellett a multinacionális nagyvállalatok sem képesek annyi ráfordítást áldozni alkalmazottaik tudásszintjének fejlesztésére, amennyi ebben a környezetben szükséges lenne, ezért többen közülük az állományi létszám csökkentése mellett döntöttek, miközben a felmerülő feladatokra a piacról szerzik be a legmegfelelőbb szolgáltatókat. Az ilyen mértékű rugalmasság komoly versenyelőnyt jelenthet a jövőben, ami már a számokban is megmutatkozhat.

A trendek egyértelműen az interim menedzsment szolgáltatás további terjedésének irányába mutatnak, jelenleg azonban globálisan az ügyféloldal tájékoztatására kell fektetni a hangsúlyt, a megbízónak ugyanis látnia kell a szolgáltatás hozzáadott értékét is az árcímke mellett.

Az interim jövője Magyarországon

Reijniers professzor a szakmai közönség mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola több mint 120 hallgatója előtt is felvázolta az interim menedzsmenttel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, tapasztalatokat, mégpedig azon apropóból, hogy ősztől az Interim Menedzser Akadémia, a Hammel & Hochreiter támogatásával interim szakkollégiumot indít az intézményben. A professzor előadása volt a nyitó program és egyben kedvcsináló, hogy korunk egyik leginkább trendy területére betekinthessenek a fiatalok. A szakkollégium tagjai abban a kiváltságos helyzetben lesznek, hogy már huszonévesen megtanulják ezen menedzsment eszköz alapjait, így már időben tudják megfelelően tervezni karrierjüket.

BGF előadás Reijniers és dr. Katalin Kollath
Deputy Dean Academic
BBS Faculty of International Management and Business

A professzor többször hangsúlyozta, hogy az Y és Z generáció szülöttei szabadságra, függetlenségre és önálló karriermenedzsmentre vágynak, mellyel aligha összeegyeztethető a nagyvállalati alkalmazotti státusz. Ennek ellenére javasolt 10-15 év tapasztalatszerzési idő ezen cégeknél, amire építve – a megfelelő képzéssel párosítva – már szép interim sikereket lehet elérni a későbbiekben, ha jelöltben megvannak a szükséges kvalitások és a hozzáállás. A Hammel & Hochreiter a hazai interim piac úttörőjeként támogatja a terület fejlődését, ezért is kötelezte el magát a minőségi oktatás iránt és megalapította 2009-ben az Interim Menedzser Akadémiát. A piaci turbulenciát nézve, ezen szegmens fejlesztése az egész gazdaságra jótékony hatást gyakorolhat, ezért is biztató, hogy Jacques Reijniers professzor meglátása szerint hazánk egyértelműen vezető szerepet tölt be ezen eszköz terjesztésében a kelet-közép-európai régióban.

Várjuk az interim menedzser életmód és az interim menedzsment, mint vezetési eszköz után érdeklődő útkereső, self employed és alkalmazott felsővezetőket tavaszi rendezvénysorozatunk következő állomásain is:
http://hammelhochreiter.com/rendezvenyeink/interim-menedzsment-klub-es-workshop
image005
vendéglátók képviseletében:
Kristóf Györgyi Hammel &Hochreiter ügyvezető
Virágh Rajmund Interim Manager Academy ügyvezető partner

Célunk, hogy a menedzserek számára, akár alkalmazott felsővezető, akár külső felsővezetői erőforrás szolgáltatásával foglalkozik, lehetőséget nyújtsunk kötetlen megismerkedésre, tapasztalatcserére, találkozunk március 20-án!

Kristóf Györgyi
Hammel & Hochreiter
Interim Management Partnership