Profit a „szőnyeg alól”: ideje szétnézni otthon!

Nincs vita afelől, hogy a mai menedzsereknek igencsak turbulens, kihívásokat tartalmazó gazdasági környezetben kell irányítaniuk vállalataikat. Szinte teljes a bizonytalanság azt illetően, mit hoz a holnap.A vezetők többsége a közelmúltban olyan új fogalmakkal volt kénytelen közelről megismerkedni, mint például a „csökkenés-menedzsment”, miközben a változásokhoz való alkalmazkodás embert próbáló feladatot jelentett. A kihívások eredményeként számos vállalatnál az a paradox helyzet állt elő, hogy mára jobban ismerik külpiacaikat, mint saját házuk táját.

Az Interim Menedzser Akadémia, a Hammel & Hochreiter és az Ispiro Consulting közös szervezésű, december 5-i workshopján a belső erőforrásokkal történő hatékonyabb gazdálkodás, a belső kommunikáció kerül fókuszba. A résztvevő előadók rávilágítanak arra, miként lehetséges ezen a területen némi odafigyeléssel és minimális befektetéssel látványos sikereket, vállalati eredménynövekedést elérni. Épp ilyen eszközökre van szüksége a kiemelkedő vezetőknek, akik többsége tudja: napjainkban már a kommunikáció az igazi hatalom.

Köztudott, hogy a látható, felépített céges struktúrák mellett minden esetben jelen van egy önálló életet élő informális világ is, ami jelentősen befolyásolja a belső viszonyokat, ezáltal az összvállalati teljesítményre is komoly hatást gyakorol. Ma már igen drága luxus ezt figyelmen kívül hagyni. Gondoljunk csak bele, mennyivel lehet eredményesebb egy olyan cég, melynek tagjai azonosulni tudnak egy vállalati történettel, közösen élik ezt meg, ezáltal a mindennapokban is összetartanak.
Hisszük, hogy a kommunikáció több puszta „csomagolásnál”, korunk első számú sikerkritériumává vált, ezért december 5-i rendezvényünk egy átfogó tavaszi program előzetese is lesz, melynek keretében esettanulmányokon keresztül foglalkozunk majd a szervezeti hatékonysággal, a belső kommunikáció uralásának hatékonyságra gyakorolt hatásaival, továbbá azzal a „gyártáskommunikáció” témakörrel, ami az előttünk álló években kiemelheti az igazi győzteseket a tömegből.

Az eseményen networking lunch keretében kötetlen eszmecserére is lehetőség nyílik a résztvevőknek egymással és a szakértő előadókkal, Bárdos Andrással, dr Simon Andrással, dr Szvetelszky Zsuzsával, Mezriczky Lászlóval, Virágh Rajmunddal és Kristóf Györgyivel.

Helyszín:
Hammel & Hochreiter Képzési és Ügyfélkapcsolati Központ,
1124 Budapest, Vas Gereben u. 22.

Időpont:
2013. december 5., 9:00-13:30

A rendezvényre ezen a linken:

http://hammelhochreiter.com/rendezvenyeink/jelentkezesi-lap

vagy az iroda@hammelhochreiter.com
címre küldött e-maillel regisztrálhat.