Gyakran olvasom D. Tóth Kriszta írásait, érdekesek, színesek, ajánlom nem csak hölgyek figyelmébe!
“A 18–59 éves magyar nők többsége elsősorban azért szeret nőnek lenni, mert anya lehet. Nem hasra ütés alapján írom: a Richter készített reprezentatív felmérést, Nőnek lenni jó címmel, ebből derült ki ez is. Sokan bólogattak erre, és sokan meglepődtek. Többek között a WMN szerzője, Szentesi Éva, aki már korábban is megosztotta velünk különleges viszonyát a női léthez. Engem is elgondolkodtatott ez az egész „nő-dolog”. Milyen nőnek lenni? Egyáltalán, hogyan fogalmazódik meg bennem ez a kérdés? És mennyire vagyunk képesek ösztönből, száz százalékban őszintén válaszolni rá? Szerintem semennyire. Mert valahogy mindig többet el várunk egymástól, mint amit adni tudunk. D. Tóth Kriszta (kicsit mérges) írása.”
http://wmn.hu/20…/…/20/d-toth-kriszta-nekunk-semmi-sem-eleg/
Véleményem szerint aki arra kíváncsi, hogy mi a baj vele, személyesen ővele, gyorsan meg fogja találni a választ. Akkor is, ha nő, akkor is, ha férfi, ha vezető, vagy ha nem, ha diplomás vagy ha nem, ha szülő vagy ha nem. Környezetünkben még sokáig hiába várunk a pozitív kommunikáció jeleire: legalább egy-két generáció, mire a panaszkultúra visszahúzódása érzékelhető lesz.
Aki viszont arra kíváncsi, hogy miért jó neki – vagy tudja ezt, és egyszerűen csak megélné –, annak már nehezebb dolga van. Hiába élvezi a munkáját, bűntudata lehet amiatt, hogy ő egy workaholic, a kiégéshez közeledő munkamániás. Hiába élvezi a gyermekeivel otthon töltött éveket, retteghet, hogy emiatt elértéktelenedik a munkaerő-piacon. Az ördögi kör közepén a nyuszika áll, és ha van sapka rajta, az a baj, ha nincs, akkor az.
Az elégedettség ma már nem elég. A médiakörnyezet és annak hatására a baráti, családi környezet is arról papol, hogyan kell 0-24-ben boldognak lenni, de maradéktalanul ám! Kultúránktól idegen, hogy emelt fővel vállaljuk boldogságunkat, akár csak rész-boldogságunkat. Aki élvezi és megszállottként végzi a munkáját, és nem érdekli, hogy a határidő miatt nyúzottnak és gyűröttnek tűnik, akinek fontos a fejlődése, és csak mosolyog azokon, akik a kütyük rabjaként tekintenek rá, akivel egy szép őszi séta egy időre el tudja feledtetni, hogy a négy pályázatból csak három nyert – nos, az ilyenek gyanúsak.
Márpedig az élet szép. Éppen ezért nőnek lenni jó, mint ahogy férfinak is, felnőttnek és gyereknek is, tanárnak és gazdasági igazgatónak, sőt péknek is. Az élet annak szép, akinek van saját élete: olyan, aminek a minőségét anélkül élheti meg, hogy nem függ mások véleményétől. Nem kell mentegetőznie, ha a megbeszélés miatt nem vette fel a telefont, vagy idén csak kétféle lekvárt főzött be, vagy egyet se mert utálja. Nem kell magyarázkodnia, amiért nem hibátlan. Vagy szabadkoznia, ha urambocsá jól érzi magát.
A good enough elve nemcsak a gazdaság, az üzlet világából ismerős: Bruno Bettelheim vezette be az elég jó szülő fogalmát a gyermeknevelés témájában, és hozott el sok apa és anya számára megkönnyebbülést, akik megértették, hogy nem lehet, nem is érdemes mindig tökéletesnek lenni, sőt még csak annak tűnni sem. Senki nem tapsol, vagy aggat érmet annak a nyakába, aki szanaszét hajszolja az életét, hogy minél több elvárásnak felelhessen meg. Mindig lesz valaki, aki gúnyos ajakbiggyesztéssel kivetnivalót talál bennünk. Ám ez az ő élete – a miénk hadd legyen elég szép, elég jó, akár nőnek vagy férfinak születtünk, akár huszonöt vagy ötvenöt évesek vagyunk.
A női lét társadalmilag legelismertebb aspektusa az anyaság. A vidám nő, az okos nő, a szép nő, a beosztottjait hatékonyan motiváló, a vállalati eredményeket megjavító, a kritikus szakmai helyzetet megmentő nő – még nem elég jó nő.
Mindenki a maga útját járja: elsősorban emberként. Emberként pedig annál jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben, minél inkább csökken bennünk a magunkkal kapcsolatos bizonytalanság, és minél több lehetőségünk van a személyes fejlődésre. A bizonytalanságot a tapasztalatok csökkentik, a fejlődést pedig a változások hozzák el.
Minden embernek sok sikert a következő évre is!
Kristóf Györgyi
