A „nyár = szabadság” tétele sok szektorban és iparágban okozhat gondot, ugyanis nem minden szervezet vagy vállalat teheti meg, hogy becsukja kapuit (még ha csak szimbolikusan is), vagy pár lézengő kollégával oldja meg a nyári, félárbocos működést.
A fű se nő, mondják sokan nyár derekán, sőt egyes helyeken már június közepétől-végétől hangoztatják ezt. Pedig éppen hogy nő a fű, süt a nap, csobognak a hullámok, és emiatt a három nyári hónapból egyre nagyobb idősávra tenyerel rá a szabadságolás.
Például az építőipar számos területe kimondottan szezonális, nyári csúcsokkal, így a beszállítói – mondjuk a fémgyártás – is rákapcsolnak ezekben a hónapokban. Kevesen engedhetik meg a teljes leállást, viszont a túlnyomórészt nyárra eső szabadságolások miatt megváltoznak a terhek, a feladatok. A vidéki vállalatok esetében ezt a problémát gyakran kiélezi, hogy a falusi, sokszor kertes házban élő dolgozóknak ilyenkor otthon is több dolga lenne – mégis most kell akár túlórázni, hétvégi műszakot vállalni is. Nem beszélve azokról a cégekről, ahol egy ember eleve másfél személy munkáját végzi – ha valaki szabadságra megy, akkor pedig máris minimum háromét.Feltehetően ebből következik a nyári feladatok egyre rutinszerűbb hárítása – hiszen aki tartja a frontot, az több munkatársa helyett is tartja, és ezen felül plusz teendőket már valóban nem tud bevállalni. A frontharcosok előbb-utóbb túlhajtottak lesznek, ami a végrehajtott folyamatok minőségére is rányomja a bélyegét. A kétszer annyit dolgozók általános tapasztalata, hogy az így adódó plusz munkáért csak nagyon ritka esetben kapnak kompenzációt, és ma a helyettesítés sem egyszerű kérdés, hiszen országszerte növekvő mértékben tapasztalható munkaerőhiány van, legalábbis a fejekben, holott meggyőződésem, hogy a munkaszervezésen, kiválasztáson, megtartáson múlik leginkább a munkaerőhiány ma is.
Hiába jól szervezett a cég, egyrészt a nyár ritmusa megboríthatja az évközben hibátlanul működő struktúrákat, másrészt júniustól szeptemberig is adódhatnak olyan, előre nem látható helyzetek, ahol teljes erőbedobással kell a helyzetet megoldani. Képzeljük csak el, amikor egy ilyen pillanatban maga a főnök van szabadságon…
Mindez azt mutatja, hogy könnyen válhat maga a nyár egy interim helyzetté. Azzal az egyszerű ellentmondással, hogy leáll az élet, miközben valójában nem áll le – vagy épp ellenkezőleg: látszólag nem áll le, miközben mégiscsak leáll. Gyakran egy interim menedzser külső szakértelme kell ahhoz, hogy a már tavasszal is látható, tervezhető helyzet a kellő mértékben optimalizálva legyen, ahelyett, hogy augusztus végéig sakkozzunk a szabadságolásokkal. A reorganizációs projektekben nagy jártassággal bíró interim menedzserek átgondolt operatív megoldásokkal időt és pénzt takarítanak meg, miközben megbízóiknak nem kell attól tartaniuk, hogy a nyári szünet emberhiánya miatt megrendeléseket kellene visszamondaniuk.
