Nyitott kapukban nyitott menedzserek…

Tények sora bizonyítja, hogy a nyitottság nemcsak a mindennapjainkban térül meg, amikor magánemberként időt és energiát szánunk arra, hogy megértsünk egy, a sajátunktól jelentősen eltérő szempontrendszert, életmódot, kultúrát. Az üzleti világban is egyre inkább köztudottnak, elfogadottnak számít, hogy a nyitottság által a sokszínűség pénzügyileg is áldásos eredményekhez vezet. Mindenekelőtt, új megközelítéseket inspirál.

Egy business coach mesélte nemrégiben: szervezeti munkája során a harmadik találkozásnál tudta csak meg az ügyfeléről, hogy igen erősen csökkent látóképességű. Ez a pillanat részint újraértelmezte az addigi beszélgetéseket, részint arra sarkallta őt, hogy utánanézzen: az ilyen helyzetekről mit ír a szakirodalom.
Ezáltal azonnal növeli is a tudást a nyitottság: a mindennapi adminisztráció és folyamatszervezés közepette egyszer csak rádöbbenünk, milyen jelentősége van érzékelésünknek, ami nagyban függ nemcsak az egészségünktől, az etnikai hovatartozásunktól, egyes identitásainktól, de többek között az olyan adottságoktól is, mint a korunktól vagy a nemünk.

Nemcsak a tudás, a csoportösszetartó erő is növekszik.
Ha közösen kell figyelnünk valakire, akkor ezzel egy új közös vonást kap a csapatunk, melynek mentén összekötő kapcsolatok szövődhetnek. Számon kell tartani, hogy X. joggal lesz haragos, ha nem várjuk meg a váratlan megbeszélés kezdetével, mert a csípőficama miatt később tud odaérni nálunk. Nem neki kell elnézést kérnie, amiért késett, hanem annak, aki nem kalkulált ezzel. Egy idő után mindig lesz valaki, akinek eszébe jut, hogy korábban kell szólni…

Nő a tolerancia is: ennek pedig a legnagyobb értéke, hogy közvetett módon csökkenti az úgynevezett „szálkakeresést”. Izgalmas volt látni egy ízben, ahogy a távol-keleti cégben a katolikus kolléga megismerkedett a buddhizmussal, majd ezt követően másképp, értő figyelemmel fordult a nem katolikus egyházhoz tartozó (vagy semmilyen egyházhoz nem tartozó) munkatársai felé is.

A nyitottság a boldogságot is növeli.
A gyarló ember jóságosnak érezheti magát, ha türelemmel és megértéssel fordul a korlátozott munkaképességű kollégája felé, a fejlődni vágyó pedig úgy érzi, ismét tanult valamit, ami neki magának is a javára válik.

S végül, de nem utolsósorban: a nyitottság a szervezet sikerességét is növeli. Hiszen, miképpen a biológia tanítja számunkra, a monokultúrával jellemezhető területek sokkal sérülékenyebbek, veszélyeztetettebbek.
Sokszínűségünk, diverzitásunk a túlélés és a siker záloga, az evolúció évmilliók óta hoz erre példákat – csak meg kell érteni a leckét.

Összességében: a nyitottság növeli a teljesítményt, új lendületet ad a kreativitásnak, az innovációnak, és erőteljesen járul hozzá a tehetségek felfedezéséhez, megtartásukhoz is. Nemcsak jó, de hasznos is.

A Hammel & Hochreiter 2017-ben is támogatója lesz a konferenciának! Tartsatok velünk jövőre is!

“…novemberben megszervezték Budapesten az első nemzetközi eseményüket, az OPEN Conference-t, és egy provokatív mondatot tűztek a zászlójukra: nyitottnak lenni megéri. Nem csak mert a liberális mennyországban majd több pontot kap érte az ember, hanem mert számosíthatóan, kimutathatóan jobban teljesítenek azok a cégek, ahol sokféle ember dolgozik.”