Kint és bent – beszámoló a Hammel & Hochreiter SOMMERFEST-ről! – 2017.07.27.

Nyáron másképp időzítünk, szervezünk, találkozunk, beszélgetünk, mint az év többi hónapjában. Már csak attól is jobb a hangulatunk, mert vagy már kipihentek vagyunk a mögöttünk lévő nyaralástól, vagy még nagy várakozással állunk a közelgő szabadság hetei előtt. Akárhogy is, a nyár a megváltozott tempó ellenére sem áll le: azonban nemcsak dolgozni lehet – remek alkalom például az ünnepre is.

Idén július végén került megrendezésre a Hammel & Hochreiter immár hagyományosnak mondható kerti Sommerfest-je. Az időjárás is kedvezett a rendezvénynek – a kánikula és az eső már délután visszavonult, a napsugarak viszont késő estig kísérték a programot. Ami, a meghirdetett tematikához híven, kint és bent is zajlott. Épp ahogy Virágh Rajmund ügyvezető igazgató is megfogalmazta köszöntő szavaiban: mai modern, gyorsan változó világunkban egyszerre kell lennünk kint és bent, irányítva a vállalatot belülről, s közben kívülről is rá kell tudnunk nézni, értve a piacot és az ügyfelek igényeit.

Nyáron, aki csak teheti, többet van kint – jó alkalom ez arra, hogy ránézzünk magunkra és a cégünkre „kintről” is, egy kicsit más szögből, mint ahogy év közben tennénk. Felfigyelve azokra a lehetőségekre – vagy hiányosságokra, melyek év közben talán fel sem tűnnének. Vannak vállalatok, ahol nyáron pörögnek fel a dolgok, máshol mindenki azt hajtogatja, hogy ilyenkor a fű se nő – mindkét „üzemmód” alkalom arra, hogy többet értsünk meg cégünk működéséből, ezáltal pedig önmagunkból is.

Kint és bent – már nincsenek olyan vastag falak, mint régen, egyre átjárhatóbb az üzleti világ is. Gyorsan változnak a cégek, és a technológiák is, gyorsan váltanak munkahelyet, sőt munkakört is a vezetők, a munkatársak. Hozzák és viszik a szakmai tudást, a szektorismeretet, a kultúraváltás tapasztalatait.

Itthon és külföldön is lehetünk kint és bent. A globális kultúra, folyamatok, szabályok a közös nyelvet jelentik sok multinacionális vállalatban, de emellett mindig ott van az adott szektor kultúrája, az ország kultúrája, sőt az első számú vezető leadership és management kultúrája. Ezek mind interkulturális szempontokat is hordoznak magukban, és annál jobban járunk, minél többféle aspektust tudunk egyszerre figyelembe venni döntéseinknél, választásainknál. Ez akár országon belül is igaz lehet: hiszen ami egy nagyvállalatnak az egyik telephelyén kőbe vésett szabály, az a másik telephelyen lehet, hogy egyenesen tilos.

S eközben minden vezető kint és bent is van, hiszen a piachoz, a beszállítókhoz, a feltételekhez, a körülményekhez igazodva dönt. Az ügyfél szemével is tudni kell ránézni magunkra. Azt is érdemes tudomásul venni, hogy ami bent, a cégben elhangzik, az másnap az utcán vagy a sajtóban szembejöhet: az új technológiák is hozzájárultak, hogy ledőljenek a régi falak. Az interim menedzser pedig eleve kint és bent is van. A provider, az ügyfél és az interim szolgáltatás dinamikus háromszögének az egyik főszereplője, ahol állandó a mozgás, a változás, és mindig történik valami: bizony, még nyáron is!

A fentiek miatt mindig készen kell állnunk arra, hogy ránézzünk kintről a cégünkre, a pozíciónkra – és bentről a világra, a változásokra, a trendekre. Észrevenni, hol érdemes nekünk változtatnunk, gyorsítanunk, cserélnünk. Így egyetlen út marad: a folyamatos fejlődés, tanulás.

A köszöntő szavak után Nemes Orsi, a Milestone Institute ismert szakértője és tanácsadója tartott előadást az Y-generációról, valamint arról, hogy a nemzedéki változások hogyan hatnak az üzleti világra, a munkaerő-piacra, és nem utolsósorban: a mindennapokra. A téma nemcsak érdekes, ám egyre aktuálisabb is, ahogy mind többen érkeznek az újabb generáció képviselői közül a munkahelyekre. Ez az együttműködésben, a kommunikációban és a szervezeti tanulásban, viselkedésben is változásokat indít el világszerte. Orsi nemcsak a generációs változásokról beszélt, hanem arról is, hogy mi állhat mindennek a hátterében: miért kommunikálnak, dolgoznak és terveznek másképp a „mai fiatalok”.

Például, mert a biztonságosnak mondott gyermekkorukat három globális esemény határozta meg és hatotta át: a 2001 szeptember 11-én leomló New York-i World Trade Center katasztrófája, az okostelefon feltalálása és ezzel az internetnek a zsebünkbe való beköltözése, valamint a 2008-as gazdasági világválság. Ezzel mintegy hozzászoktak – adaptálódtak – a „minden változik, semmi sem biztos” alapérzéséhez, ami munkastílusuk mellett például a fogyasztási, szórakozási szokásaikra is jelentős hatással van. Ám az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy kerüljük el a „régen minden más volt” érzésének csapdáját. Olyan kutatásokról beszélt, melyek azt mutatták ki, hogy bizony nem is olyan régen még a ma már az idősebbek közé számító X-generáció tagjai voltak a job-hopperek. Akik épp olyan gyakran váltottak munkahelyet, állást, mint ma az Y vagy a Z-generáció tagjai.

Előadása után a Yurkov stílustanácsadó csapata várta a vendégeket színkonzultációval, személyre szabott válaszokkal, szakmai ismeretekkel, és késő estig bezárólag válaszoltak a személyiséggel és a megjelenéssel kapcsolatos különböző kérdésekre. Közben kint és bent folytatódott a színes program: a finom falatok és a remek borok mellett a kertben Jász András jazz-zenekarát hallgathatták élőben a vendégek. Akinek pedig kedve támadt hozzá, a Hammel & Hochreiter Compass-programjával is megismerkedhetett – vagy a belső termek egyikében akár a világbajnokság esedékes meccsét is nézhette. Még a „dolgozó szülők” is külön szervezési fáradalmak nélkül vehettek részt bármelyik programon, hiszen a HH gyerekparadicsomot is biztosított a legkisebbek számára a kertben, korosztályukhoz illő programokkal.

 

GALÉRIA