Ismert kifejezés az üzleti életből is a „good enough” fogalma. Az elég jó szülő, az elég jó anya mára a szélesebb rétegekben is közismert kifejezéssé vált: vastag könyvek szólnak arról, miért nem érdemes a tökéletességre törekedni. Sőt, arról is, hogy miért lehet akár veszélyes is maximalista és perfekcionista módon állni hozzá életünknek minden szerepéhez és funkciójához.

Különösen megszaporodnak az elvárások a karácsony közeledtével. Zárjuk le az év végi hajrát, de úgy, hogy semmi ne tolódjon át januárra, vegyük meg az összes ajándékot, de úgy, hogy senki ne sértődjön meg a családtagok közül, a Mikulás és az advent mellett nyomjuk végig hibátlan üzemmódban az összes céges karácsonyt – beleértve a sajátunkat is. Hiába: úgysem tudunk megvenni minden ajándékot, amit kinéztünk (és amit megrendeltek tőlünk), és úgyis lesz majd legalább egy rokonlátogatás, amit át kell majd szervezni az utolsó pillanatban.

Az év végi hajrá kezelésének kulcsa az idő: amivel kapcsolatban természetesen mindenki úgy érzi, hogy neki túl keveset osztottak belőle. Miközben az idő maga egy ellentmondásos faktor: néha egész nap csak rohanunk (és ebből adódóan kapkodunk), mégsem jutunk semmire, máskor több heti halogatás után pikk-pakk megoldjuk a feladatokat, és visszanézve már nem is értjük, mi tartott annyi ideig. A tökéletesség csapdája az ötletekkel kezdődik: másnak ez bejött, kipróbálom hát én is, megnézem azt is, el kéne menni ide is, bele kéne vágni ebbe is, jaj de jónak tűnik, csináljuk, kezdjük el! Az ötletek elszabadulásának következménye az (amúgy is egyre menetrendszerűbbnek érzékelt) tűzoltás: elromlik, leáll, feltörték, nem megy, torlódik.

Sok vezető úgy véli, hogy amúgy sem volt soha elég ideje. Karácsonykor ez az érzés aztán végképp hatványozottan jelentkezik. Megpróbál korábban kelni, később feküdni, nem néz tévét és nem olvas “Nyolc jól bevált módszer, amitől a legeslegsikeresebb embereknek mindenre jut ideje és energiája” – kezdetű cikkeket. Aztán belátja, hogy a megoldás nem instant. Előbb vagy utóbb visszanéz – és megáll, végigméri a mögötte álló esemény- és feladathalmazt: akarva-akaratlanul elemezni kezdi. Ez az, ami évről évre hatékonyabbá tesz és előrevisz: amikor elemezzük, amit eddig csináltunk, utána folytatjuk azt, ami hatékony volt és elhagyjuk azt, ami nem hozott eredményt. Nem könnyű ez, hiszen az ember szeret a szokásaihoz ragaszkodni. Ráadásul biztos lesz körülöttünk valaki, aki értetlenkedik, ha észreveszi, ha egy régi, ismert szokás elmarad. Márpedig a magyarázkodás is idő és energia.

Egyénileg változó, de mindenki esetében megoldható az ünnepek év végi, jórészt amúgy is a média útján generált áradatának leegyszerűsítése. Két fogás is elég, nem kell négy, az ajándéknak pedig nem kell feltétlenül drágának vagy nagyméretűnek lennie.  Ha sikerül végiggondolni, hogy a december második felében megérkező feladatokból mi csúsztatható át januárra – amikor még valamennyire csönd honol –, ezzel nemcsak időt nyerünk, hanem energiát is.

Jegyezzük meg jól, és higgyük is el: a karácsony nem a szerepek ünnepe.

Boldog karácsonyt, kellemes készülődést kíván a Hammel & Hochreiter csapata!