A sopronkövesdi vagy a tótkomlósi unokatestvéreket látogatjuk meg idén? Vagy egyiküket sem? Töltött káposzta, halászlé vagy ropogósra sült kacsamell lesz szenteste a főfogás? Egyáltalán – mit eszünk, mit veszünk, mit főzünk és mit rendelünk? Egyeztessük a sógorékkal, hogy ki mit ad és kap az idén, vagy szóba se hozzuk – vagy legalább az összeghatárokról beszéljünk? Mi lesz a dresscode? A színházi, valami jobb otthoni, vagy egészen alkalmi? Utazunk vagy maradunk?

Minél nagyobb család vagy társaság karácsonyáról kell valakinek gondoskodnia, annál inkább kerülhet abba a helyzetbe, hogy úgy érzi: mindenkinek meg kell felelnie. Pedig dehogy: elég a fő irányelvek kijelölése, és a mikromenedzsment már ezt a stratégiát tudja kiszolgálni. Például: karácsonykor is kell pihenni. Még annak is, aki a többiek pihenéséről gondoskodik. Még akkor is, ha huszonötödikén nemcsak a sógorék jönnek, hanem a nagymama öccsének a családja is. Karácsonykor nem volument vagy teljesítményt menedzselünk, hanem hatékonyságot. Vagyis, az öröm és a pihenés növelésére törekszünk, nem pedig az ajándékok vagy az ebéd- és vacsorafogások növelésére. A karácsony nem fellépés vagy szerepjáték, hanem alkalom az ünnepre és a boldogságra, aminek elérése mindenkinek a maga útján menedzselhető, a többi ember jó érzésének a figyelembe vételével.

Hoztuk már szóba korábban is az „elég jó karácsony” fogalmát – hiszen a legtöbben ismerjük az üzleti életből is a „good enough” kifejezést. Nem karácsonykor kell a tökéletességre törekedni, pontosabban: ünnepünk tökéletességét nem a magazinok vagy tévéműsorok ünnepmércéi, cikk- és fotó-etalonja adják. A karácsonyeste nem egy színpad, a háziasszony nem egy primadonna, és senkinek nincs joga a saját maximalizmusa vagy perfekcionizmusa alapján számon kérni, hogy idén miért nincs mákos beigli.
Mert lehet, hogy huszonharmadikára még maradt egy excel-tábla, egy sürgős konferenciahívás, felbukkant egy váratlan határidő, beteg lett valaki, elromlott az autó, leállt a sütőben a légkeverő funkció, nagymamáék pedig idén is összekaptak Ancikáékkal. Valami történik úgyis: a legjobb, ha a váratlan helyzetekre tartalékolunk puffer-időt, és ha kivételesen mégsem kell „lehívni”, akkor legfeljebb majd örvendezünk a tervezetten felüli ajándék-óráknak.

A karácsonyi időgazdálkodás külön fejezet az évben. Ne tegyünk úgy, mintha nem lenne rá szükség, mert különben mások fogják elhasználni a mi saját drága perceinket, óráinkat. A határok meghúzása egész évben fontos, a sajátunké is, és annak meghatározása is, hogy másoktól is elvárjuk a határok kijelölését. Ez lehet egy szokás – például a halászlé. Ám hogy magunk főzzük, magunk rendeljük, vagy a huszonötödikén meglátogatandó testvérünktől kérjük, az már az adott év – az itt-és-most karácsony – egyedi helyzete.
A karácsonynak van beszerzése is, pénzügye is, logisztikája is – nincs viszont minőségügy vagy kontrolling, se audit. Ha a kedves mama (vagy papa, vagy bárki, bármelyik oldalról) revizorkodni akarna, kezeljük őt a szituációnak megfelelően! Lássuk el feladattal, kommunikáljunk vele asszertívan, pozitívan és értő figyelemmel! Ismételgessük határozott én-üzenetekben a karácsonnyal kapcsolatos meggyőződéseinket, és ne engedjük elhitetni, hogy a karácsony csak akkor jó – vagy szép –, ha hibátlan.

Egy ismerős pár éve tévedésből sós pörkölt mandulát darált a vaníliás kiflihez – a család extravagáns gourmet-kísérletnek gondolta, és azóta is ragaszkodnak az új változathoz, annyira jól sikerült.
Az ünnepi kommunikáció kiemelt jelentőséggel bír. Van formális része, amikor a Tolna megyében élő nagybácsinak telefonon kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog újesztendőt kívánunk, a szokásos hanglejtéssel és hetvenöt másodpercben.

Az informális része lehet az is, amikor az ember rásziszeg a párjára, hogy „mondtam, hogy Bourbon-vaníliáscukrot hozz, te szerencsétlen, és szicíliai citromot!” De lehet az is, ha jóbarátnak, barátnőnek a hipermarket pénztára előtt kígyózó sorból küldünk egy sms-t: „szép karácsonyt a rohanásból – január másodika után majd hívlak!” Igaz, ilyen üzenetet kapni jobb, mint küldeni…
Vannak családok, ahol például karácsonykor a reggeli a nagy, és utána egész nap lehet ejtőzni, akár kirándulni, rokonokkal, barátokkal tea vagy forralt bor mellett együtt lenni.

Ma már egyre többen tudják, hogy nem sok jó van abban, ha a déli trakta után még egy esti lakoma is következik. Az ilyen nyugodt reggelekkel indított napoknak már az elején felszívja magát az ember a pihenéssel, ami remekül oltja ki a stresszt, ha az napközben támadni kezdene bármilyen frontról. A gyertya vagy a mécses például a legelterjedtebb ünnepi szimbólum, és ha meggyújtunk egyet, ezzel az evolúciósan kódolt meghittség-választ, otthonosságot is növeljük – az ember évezredek óta szereti nézni a fényt, a meleg forrását, a kicsiny lángnyelvek játékát.
Szilveszterrel együtt tíz-tizenkét napról van szó csupán. Ha minden évben végiggondoljuk, hogy tavaly mitől volt jó, idén mit változtatnánk a múlt évi gyakorlaton – akkor bizony évről évre jobb lesz a karácsony!

Miközben mindig elég jó karácsony marad…