A hagyományok szerint június 24-én Szent Iván éjjelén ünnepeljük az év legrövidebb éjszakáját, azonban a nyári napforduló, a csillagászati nyár kezdete ebben az évben június 21-re esik. Ám a munka világában még ennél is összetettebb a helyzet.

A Gartner egyik közelmúltbeli elemzése azt mutatja ugyanis, hogy egyre több vállalat igyekszik kedvében járni a dolgozóinak nyáron az úgynevezett Summer Friday intézményével. A munkavállalók élhetnek a lehetőséggel: vagy rövidebb időre mennek be pénteken, vagy teljes egészében szabadnapként használják fel. Aki e cikk olvasói közül még emlékszik az évtizedekkel ezelőtt elterjedt kommunista szombatra – amikor be kellett menni hétvégén is ingyen dolgozni –, most mellérakhatja a „kapitalista pénteket”, amivel a vállalat alkalmazkodik a munkavállalók igényeihez. Elsősorban a munkaerőpiacra frissen belépő, mobil és flexibilis Z-generációra gondolva. Akik már nem a munkaadójukhoz, hanem önmagukhoz akarnak hűségesek lenni, a vállalati értékek helyett pedig a saját fejlődésük iránt elköteleződni. Sőt, a munkát ők nem is mindig kizárólagosan életviteli kényszernek tekintik, hanem gyakran hobbinak.

Azonban mielőtt érthető módon felfortyanna a kedves olvasó, szögezzük le: a Summer Friday a legtöbb esetben mérhető módon növeli a hatékonyságot és az eredményességet. Leginkább azért, mert hozzájárul a munka és a magánélet egyensúlyban tartásához (még akkor is, ha a munkahelyi-családi idő és tere néha összemosódik). Egy olyan világban, ahol sokkal változatosabb a munkakörnyezet is, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt, ahol radikálisan alakul át a munkához és munkahelyhez való hozzáállás. Ahol az állandó online jelenlét, az interkonnektivitás a munka terét is kinyitja, és nemcsak a home office-ban, vagy a co-working irodákban.

Mindegy is, hogy Z vagy Y: beszéljünk inkább a C-generációról (connection, community, creation, curation). Az ő esetükben nem a munkahely vagy a munkaidő rugalmasságáról érdemes beszélni, hanem a munkavégzés és a kommunikáció integritásáról és innovációiról. Ők az alvállalkozók, a kismamák, a start-upperek, a projektalapon bedolgozók, akiknek a munkahely alapvetően egy tranzitzóna, így a fizikai kötődésük is csökken. Valószínűleg marad a fő tendencia, hogy az egyén ma már váltakozó ütemű kapcsolatban áll feladatokkal és emberekkel.

Nem is hozzáállásról érdemes elsősorban beszélni: nem arról van szó, hogy a munkaadó kétségbeesetten kényezteti embereit, csak hogy el ne veszítse őket, azok meg finnyáskodva ugrálnak egyik helyről a másikra (aki haragszik rájuk, job-hoppernek nevezi őket).

Inkább az a helyzet, hogy egyre gyorsabban bontakoznak ki a szemünk láttára a 21. századi foglalkoztatási trendek újszerű mintázatai. Ahol az egyén előtt ott a hipergyors laptop, zsebében az okostelefon, csuklóján pedig az okosóra, és ezért joggal tarthat igényt arra, hogy ne a munkahelyével, hanem a munkájával legyen összekötve.

Azokban az esetekben persze, amikor ez az ésszerű. És akkor, ha képes arra, hogy menedzselje a feladatait, és önmagát is – az új trendek ugyanis felerősítik az egyéni felelősséget is. Amikor már nem a lavírozgatás jelenti a sikert, hanem a mérhető, és a másokéval összehasonlítható teljesítmény.