Kereskedelmi előszó: a Hammel & Hochreiter Business & Management Consulting cég, illetőleg a Hammel & Hochreiter Akadémia ma este Budapesten színvonalas és tartalmas év eleji találkozóra hívott meg menedzsereket, újságírókat. A hívószó sportos tematikát vetített előre.

A főmenüben egy vízilabdás világbajnok, „a 3. generációs vízilabdás”: Szívós Márton interjúja keltett izgalmas várakozást; továbbá az élő sportpszichológiáról szóló beszélgetés Tóvári Zsuzsannával. Meglepetés „számok”: interim (átmeneti, külső és profi) mini interjúk ígérete következett a sporthoz és a csúcsmenedzseri léthez kötődő sztorik oldott előadásával. Reklám-szlogen: úgy is lett.

Sportrajongóként, jogoktatóként és jegyzetíróként az infovilag.hu – lassú és halk – megfigyelőjeként részt vettem a rendezvényen. Nem bántam meg. Remélem, szubjektív és retro hangulatú beszámolóm nem üti az esemény rangját.

Az ilyen partik jót tesznek a vegyes szakmai közönségnek. Világszerte rendszeres és módszeres az ilyen alkalom. Itthon ritkább és néha eleve „közéleti kiválasztás” mentén verbuválódik. A Hammel & Hochreiter (a továbbiakban: H és H) tapintatosan szervezte meg az eseményt.

A szakmám köréből mondhatom: két fő esély volna a találkozásra; jogászbál és temetés. (Ritkábban, változó színvonalon még szakmai-tudományos konferencia; sokszor félve, egyoldalúan válogatott szómenőkkel.) Jogászbálba ritkán megyünk. Elmúlt az az idő, amikor asztal tetején énekeltük-táncoltuk el a jogászindulót. Temetésen nem barátkozunk, nem várjuk a következőt, és derűs hírcsere sincsen. Élmény, ha jó helyre, jó szívvel, derűs „bulira” hívnak.

Budapesten élő szolnokiként: egykor tán három napig próbálkozó vízilabda-kapusként, a póló rajongójaként vártam a Szívós-interjút. (Remek aktualitást és hangulati aláfestést adott ehhez a magyar vízilabda-válogatott négy nappal ezelőtti EB-győzelme, egyben tokiói kvalifikációja.)

A rendkívül rokonszenves, okos és szellemes Szívós Márton a vízilabda-család harmadik leszármazója. Eddig az édesapa, Szívós István kapcsán voltak remek élményeim. Ma bebizonyosodott: az alma nem esett messzire a fájától.  Sportszerűen: „Marci” volt ma a mezőny legjobbja. Hasonlóképpen: a nem „lelkizős” alkalmazott pszichológusi szemléltetés Tóvári Zsuzsannától nyerő célt szolgált és adott is.

Visszatekintés: Szolnok, a Dózsa/Vízügy révén vízilabda fellegvár (volt). Elég Kanizsa Tivadar vagy Boros Ottó, no meg a Damjanich uszoda nevét említeni. Szívós István 40 évvel ezelőtt győzni járt Szolnokra. Ráfogtuk; azért, mert sok helyen leért a lába a medence aljára. Ma nem kellett senkinek „padlót fognia”.

Értelmes és szórakoztató beszélgetést kaptunk a junior Szívóstól. Miért nem kell ezen csodálkozni? Azért, mert a pólós – sokáig még csak – fiúk szinte kivétel nélkül magas intellektusú, iskolázott, művelt emberek voltak. A közeg ezt el is várta, majd biztosította nekik évtizedeken át. (Szolnok hendikepje anno a felsőoktatási lehetőség, mint megtartó erő hiánya volt.) A (tovább)tanulás és a sport utáni átállás ügyét többen említették.

Hadd igazoljam a fentit egy személyes példával. K. G. úr személyes adat folytán anonim története jön, de igaz. Csöng a telefonom, bejelentkezik egy olimpiai bajnok pólós; alkotmányjog-államvizsgára készült, s elakadt két tételnél. Tudnánk-e most röviden konzultálni?

Igen, de megfogott. Az egyik tétel őt kiegészítő válaszát tudtam, elmondtam; ám a másiknál kapituláltam. Hogy az ördögbe lehet ilyet államvizsgán kérdezni – de ha már így történt, gyenge útba igazítást mondtam csak segítségül. A lényeg – akkor és azóta – az elhivatottság, a sikerért megdolgozni törekvés, az intellektuális erő, az alázat és az akarat volt; és maradt is zömüknél.

Ellenpélda más labdás sportágból: egy híresség a csapat orvosát küldte be vizsgázni maga helyett; a vizsgáztató tanár megorrolt ezért, s beírt egy hármast. Látván ezt a sportoló odaszúrt: „Mi van, doki, nem készültél?” Más szint, más miliő!

Sajtószínekben (is) utazó szemlélőként az érdekelt, hogy a sport és a vezéri munka összefüggéseiből m(enny)i ad tanulságot, tapasztalatot. Többeknél látni: elég derűs koponyák, és elég nagy egójuk van ahhoz, hogy beismerjék, ha néha tévednek. Nem ez volna a sport egyik ismérve is: rádöbbenés, kijavítás, felkészülés a jövő meccsére?

A játékban vagy nyersz, vagy tanulsz. E tanulás örök körforgásáról mondott jó elveket és példákat Tóvári Zsuzsanna. Szerinte van kimondottan sportolói versenyző alkat, ám a belső hit mindenkinél fejleszthető. A játékot szenvedéllyel érdemes tenni. Van szülői „program”, amit a családból hoz a gyermek; de kell, hogy az ő önálló célja is erőre kapjon.

Szívós Márton szóba hozta, egyben szemléltette is az sportolói alázatot. Színes, humoros példákon mutatta be pl. a csapatsport hierarchiáját, és annak győztes kivételét. A mindig csak győzelmet elváró közönséget illette poénnal: az aranyéremre mindenki emlékszik, az ezüstre csak a nagymamád. Telitalálat a túlbuzgó sportszülők meggyőzése is! Első szülői értekezlet, edző kérdi: „Ki ért jobban a vízilabdához nálam?” Csend! Nos, akkor ez maradjon is így a szezon végéig. A leggyengébb láncszem elvét is derűsen prezentálta.

Egyszerű, plasztikus feleletek voltak még a motivációról, a modellezésről, a szerencse faktorról, Al Pacino csapatának félidős felspannolásáról, az utolsó percben elért nyerés vagy kudarc lelki hátteréről, edzői felelősségről.

Kulcsmondat: nem lehet mindenki bajnok, de jó ember nevelni a sporttal, már az is nagy szó.

Az interjúkat kedvesen, empatikusan vezette Kristóf Györgyi. Elegánsan történt a menedzseri sztorikra való átkötés is.

Interdiszciplináris biztatásnak hat: Mozdulj, indulni kell; meglátod: szárnyalsz vagy zuhansz! Mérce ez a sport és a menedzseri működés körében is. Kölcsönhatásban van a sport és a szervezet-irányítás: sok mindent adhatnak-kaphatnak egymás iránt.

A menedzserek kis előadásai közül rám legjobban Steer Attila válságkezelésre vonatkozó ars poeticája hatott. Három elv és mód kell bajba jutott szervezet külső talpra állításához: ne sajnáld, ne utáld őket és érzelemmentesen dolgozz, kommunikálj értük. Megjegyzés: az áldozat okolása sohasem segít.

A hivatalos rendezvény előtt és után rengeteg kiscsoportos, „zsibongós” diskurzus alakult ki. Ahogy kivehető volt: majd’ mindenről esett szó. Például művészettörténetről, hazai és külhoni oktatásról, válsághelyzetekről, karrierlehetőségekről, múzeumi eseményekről, a jogélet furcsaságairól is folyt diszkusszió.

Kobe Bryant korai, tragikus halála megrázóan jött elő. Kegyeletes emlékezés rá egy tőle is származó alapigazság: Hírességek, sőt hősök is jönnek-mennek, de a legendák örök életűek.

Edzők, sportoktatók módszerei cserélnek gazdát: kirakják az öltöző falára a játék és a csapat tízparancsolatát, melyet pénzbüntetés vagy más szankció mellett sem szabad megsérteni. (Bünti: 25 fekvőtámasz; öt kör futás, ötszöri víz alatti medence-átúszás!) Évtizedekig oktattuk a testkultúra egyetemén: a sportban a lehet és a szabad két külön dolog. Faultolni sokszor lehet és kell is; a játékvezető meg azért van, hogy ez ne legyen szabad(jára engedve). A játékvezető, a bíró pedig szuverén; ezt a fajta méltóságteli, fair play szuverenitást sokan példának vehetnék a kinti közéletben is.

„Kicsiben” okos példálózás szólt a nyolc főbb külső karakter viszonyáról: néző, szurkoló, szponzor, tulajdonos, sportmenedzser és távoli döntnök; +sportsajtó. Ugyanígy szemléltették az egyéni és a csapatjáték összefüggését és különbségeit.

Szóba jött a sport-analitika, persze, a videóbírózás is; meg a technika által nyújtott számos jó és káros lehetőség; azzal a hangsúllyal, hogy az egyenlő esélyek axiómáját nem adhatjuk fel. Éppen ma „ütős” téma lett az Ausztrál Open melbourne-i napja: Djokovics és Federer elődöntője; s annak kapcsán az életkor, a motiváció, s a bajnoki ethosz példája.

Érmekről, médiáról, olimpiákról, csapatérdekről, pénzről és sportnormákról is volt szó, olyan tónusban, amely illik a kiválóságokhoz. A sport vér nélküli háború; sajnos világtendencia, hogy a túlzott erőbevetés, a brutalitás irányában megy el a küzdelem. Nem volna törvényszerű.

A futball érintőlegesen, poénosan került terítékre. Így: ha nem jut ki az EB-re a magyar csapat, akkor a „Nélküled” című dalt ki, hol és hogyan énekli és éli meg?!

A jókedv a sportba(n) mindig hoz humort is. Ugratták egymást némelyek, a korábbi versenysúlyukat meghaladó „méretben”, sőt a térdfájósok is. Mit játszol? Golfozom. Kik golfoznak? Azok, akik túlsúlyosak már-még a teniszhez is. Meggyőződés: a never give up szelleme B-tervnek a 3 lépéses szobagolfot is akceptálja – majd.

Jó hangulatban telt el pár óra. A baráti ölelésről beigazolódott: az a jó, hogy egy méret alkalmas mindenkire nézve. Legyen legközelebb!

Forrás: infovilag.hu

Szerző: Kolláth György

 

GALÉRIA