Tavaszi fáradtság vagy kiégés?

Kiégés – ha azonnali válaszra van szükség. Már csak azért is, mert jobb félni, mint megijedni: abból baj még soha nem lett, ha valaki megelőző üzemmódban elkezdett figyelni saját testi-lelki egészségére. Persze februárban, márciusban a tavaszi fáradtság tünetei is jelentkezhetnek, de a burnout szindróma tünet-együttese olyan gyorsan terjed a globális világban, hogy a szakértők ma már a kiégés társadalmáról cikkeznek.A tudomány lassan fél évszázada beszél a jelenségről. Arról a fizikai, érzelmi és mentális kimerülésről, ami a hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés és a kedvezőtlen stresszhatások miatt jön létre.

Öt fázist mutatva be, ami különböző jellegű lehet ugyan az egyes ember életében, mégis, minden érintettnél jól felismerhető.

Miről is van szó?

Kezdetben emberünk lelkesedik a munkájáért, szinte idealista módon, tettre kész és állandóan nyüzsög, fáradhatatlannak tűnik, és rengeteg energiát fektet abba, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki a kollégákkal.

Ezután jön a „realizmus” szakasza: az ember (a vezetők különösen érintettek a kiégés veszélyében) még mindig elkötelezett a szakmája, a beosztottjai, a feladatai iránt. Együttműködik, és nyitott, de már megkezdi a távolság kialakítását és fenntartását, nemcsak a munkatársak, hanem az ügyfelek felé is.

Ha mégsem sikerül radikálisan csökkentenie a leterheltségét, akkor jön a következő fázis, amit kiábrándultsággal, stagnálással jellemezhetünk. Vezetőnk érdeklődése jelentősen csökken a vállalat, a célok, az ügyfelek iránt – sőt, nem ritkán a teljesítménye is. A kapcsolattartást működteti ugyan, de körülbelül robotpilóta üzemmódban, kevesebb energiával, mint korábban.

Ha még mindig nem talált eszközt a helyzetének a javításához, akkor négyesbe kapcsol a kiégés: ennek a szakasznak a kulcsszava a frusztráció. Ilyenkor már kifejezetten romlóban vannak a viszonyok, kollégákkal, megbízókkal is. Kommunikációja negatívabb lesz, hozzáállása pedig először csak bizonytalanabb, aztán pedig szkeptikus is – ha nem éppen cinikus.

Végül, az ötödik fázisban már akár kimondott apátiáról is beszélhetünk. A lehető legtöbb kapcsolatot minimalizálja az egyén, és a negatív kommunikáció egyre gyakrabban csap át kifejezetten ellenséges hangnembe. Feladatait többnyire csak sematikusan látja el, és láthatóan kerüli a találkozókat, párbeszédeket, interakciókat.

A fentiekből kiderül, mennyire kritikus az emberekkel való kapcsolat a helyzetben. A számok szintjén ugyan a teljesítménycsökkenés a legárulkodóbb – mert a legkönnyebben mérhető – jel, emellett azonban megjelenik az elszemélytelenedés, a passzivitás, a kiürültség érzete, nő a harag, az agresszió kifejeződése, miközben a többiek iránti érdeklődés csökken.

A testi panaszok sem mellékesek: fejfájás léphet fel, krónikus fáradtság (és ezzel összefüggésben alvászavarok), megjelenhet a szorongás. A szakirodalomból tudjuk, hogy az emberekkel foglalkozók a legérintettebbek közé tartoznak. És ma már szerencsére azt is tudjuk, hogy egy ilyen helyzetbe kerülő vezető a kellő eszközökkel időben neki tud fogni a helyzet megoldásának. Elfogadja a valóságot, erőforrást gyűjt, tudatosan töltődik, növeli önmaga megértését (a reflexióját), stressztoleranciát és helyzettoleranciát alkalmaz: mindezzel pedig kezelni tudja a kiégés veszélyeit. Ezzel pedig nemcsak magának, hanem minden családtagjának – és csapattagjának – igen nagy jót tesz. A megelőzés lenne itt is a legfontosabb: a vállalat és az egyén részéről is gazdasági érdek is, hogy folyamatosan jól teljesítsenek a munkavállalók, vezetők. Mind a munkaadó, mind a munkavállaló közös érdeke, hogy a kiválasztás tudatos legyen, a beillesztés, illetve a folyamatos támogatás, fejlesztés bedig elengedhetetlen, mert napjainkban már 3-6 hónapon belül el tudjuk veszíteni az értékes régi és új embereinket is, nem kellenek hozzá évek!

Mérés, fejlesztés, kommunikáció – kezdjük el, erősítsük meg, nincs rá jobb időpont, mint a MOST!

Tavasszal a legjobb!

Kristóf Györgyi