Nem feltétlen rossz, ami elsőre rossznak tűnik – Bent is van izgalom, nem csak kint

Jelenleg soha nem látott, az egész világra kiterjedő folyamatoknak lehetünk tanúi, amelyeknek a fele félelemkeltő, a másik fele pedig pozitív emberi érzésekről, folyamatokról szól, ahol a szeretet és az összefogás a két irányadó fogalom. Az, hogy ki hogyan kezeli ezt a válsághelyzetet, és a végén hogyan kerül ki ebből a történetből, attól függ, hogy melyik oldalra fókuszál. Az elmúlt években, évtizedekben hajlamosak voltunk arra, hogy becsukjuk a szemünket, és sodródjunk a kollektív csoportgondolkodás és csoporthatás negatív hullámain. Ha ő is megteheti, akkor én is, vagy ha a másik sem tesz semmit, akkor én sem fektetek bele több energiát.

JÁRÓKELŐ-EFFEKTUS

A legpontosabb kísérlet, amely megmutatja, mit (nem) csináltunk az elmúlt években, a járókelő-effektus, amelyet Darley és Latané vizsgált. 1964-ben Amerikában egy járókelőt megkéseltek az utcán, és annak ellenére, hogy 37-en látták vagy hallották az esetet, senki nem ment oda segíteni, az áldozat pedig fél óra alatt belehalt a sérüléseibe. Ezután vizsgálta a két kutató, hogyan hat az emberek reakciójára és felelősségvállalására a résztvevők létszáma. Az eredmények – és a megtörtént eset is – bizonyítják, hogy minél többen voltak jelen egy segítséget igénylő helyzetben, annál kevesebben reagáltak, mert elosztott a felelősség, és mindenki azt gondolta, hogy majd a másik úgyis segíteni fog. Ugyanez történt velünk az elmúlt években, amikor is az egyre növekvő számú felkiáltójel és negatív hír ellenére, amely a Föld egészségéről szólt, továbbra is csak csekély számú befolyásos és nem befolyásos ember reagált. Ha megvizsgáljuk a saját felelősségvállalásunkat, akkor látható, hogy sem a légi közlekedés, sem a személyautó-forgalom, sem a fogyasztási cikkek forgalma nem csökkent az elmúlt években, és csekély számú rendelkezés született azzal kapcsolatban is, hogy állami rendeletekkel szabályozzák az emberek és a cégek károsanyag-kibocsátását. Sodródunk, és egy olyan körforgás részesei vagyunk, amelyben nehéz egyéni akciókat megvalósítani.

Pont annyira vagyunk kilátástalan helyzetben,mint azok a hajléktalanok, akiktől azt várjuk,hogy visszatérjenek a társadalomba, és normális életet éljenek.

Nincs meg hozzá az infrastruktúrájuk, kevés a nappali ellátó, kevés a segítség. Ugyanez mondható el a mi természetvédő feladatvállalásunkkal kapcsolatban is. Azaz nincsen meg a megfelelő rendszer a csökkentéshez, mert mindent a növekedés, a fogyasztás és a gazdaság mozgat. Az ember nem tud egyszer csak önmagában, egyik napról a másikra leállni. Legalábbis nagyon nehezen.

Tóvári Zsuzsanna

NINCS INFRASTRUKTÚRA!

Gyűjthetem én szelektíven a szemetet, ha a végén a nagy része ugyanoda kerül, mert nincsen elég gyár a szelektív feldolgozásukhoz. Szüneteltethetem én a ruhavásárlást hónapokig, ha a végén egyértelműen látszik, hogy mégis szükség van a keresletre, különben a ruhaiparban dolgozó emberek milliói halnak éhen. És még folytathatnám. Nem tudom, hogyan fogják hívni a jelenlegi koronavírus okozta karanténidőszakot majd a történelemkönyvek, és azt sem tudom, meddig tart még, de az biztos, hogy minden egyes nappal, amit nyugalomban és otthon töltünk, gyógyítjuk a világot – már csak azzal is, hogy nem utazunk, nem vásárolunk felesleges dolgokat, és csökkentjük az igényeinket. Jelenleg minden kimondott megoldás a közös felelősségvállalás szavakhoz kapcsolódik, és jó lenne, ha emellett még egy szó is az emberek tudatába íródna, mégpedig az, hogy csökkenés. Hogy bár jelenleg látszólag csökken az életterünk, a szabadságunk, a bevételünk és a lehetőségeink, mégis most ez a legnagyobb dolog, ami velünk és a Földdel történhet hosszú távra vonatkozóan.

Ha megtanuljuk csökkenteni az anyagi igényeinket, és újra egyre több teret adunk a természetnek, akkor még megmenthetjük a Földet. Bár látszólag a kézzelfogható dolgainkból kevesebb lesz, végre eljöhet az idő, hogy befele is figyeljünk. Ha elkezdünk önmagunkra és a családunkra figyelni, egyre több és új történetet, viselkedést, gondolatokat és legfőképpen érzéseket figyelhetünk meg, melyek örömet okoznak.

Tóvári Zsuzsanna – sportpszichológus, a Hammel & Hochreiter Chief Relationship Officer munkatársa

Forrás: Üzlet és Pszichológia 2020. április-május IX. évfolyam / 2.szám