Ami sok az sok – avagy hogyan segít túlélni a “lebutulás”?

Zen, az elengedés művészete

A “harcolj vagy menekülj” vészreakció egy fiziológiai reakció, ami egy vélt, vagy valós veszély, támadás, vagy túlélést fenyegető helyzetben jön létre. Ennek első leírását Walter Bradford Cannon adta. Elmélete szerint a fenyegetésre az állatok szimpatikus idegrendszerük általános aktivizálásával reagálnak, így késztetve az állatot menekülésre vagy harcra. Emellett az élettani reakció mellett az állatok sok más tanult viselkedés segítségével döntik el, hogy egy adott helyzetben közeledjenek vagy távolodjanak a veszélyhez.

De mit csinálunk mi emberek és mi lehet a legadaptívabb mindennapi viselkedés az elmúlt évek kiszámíthatatlan történéseire? A rövid válasz erre az, hogy mindegy mit csinálunk a lényeg, hogy a fejünkben rend és csend legyen.

Több mint három éve fogalmunk sincsen mi mozgatja körülöttünk a szálakat és teljesen mindegy miben hiszünk (Istenek, angyalok, anyag vagy biológia) továbbra sem tudja pontosan megmondani senki még a brókerek és a papok sem, hogy mi fog történni jövő héten.

Tóvári Zsuzsanna – Fotó: Draskovics Ádám

Mire figyeljünk mégis, hogy magasan tudjuk tartani az energiánkat és stabilak maradjunk?

Ha a menekülést választjuk akkor olyan dolgokkal foglalkozunk, ami élményt ad és semmi köze a feszültségkeltő szituációhoz és a lehető legkevesebbet szeretnénk szembesülni vagy találkozni vele. Ha az elmúlt három évben menekültünk akkor sok alkoholt ittunk (ami így is volt mert 1,5 szeresével több alkohol fogyott Magyarországon karantén idején és azóta csökkent ez a mennyiség) sokféle ételt sütöttünk és sokat ettünk, jó messzire elutaztunk, élményeket kerestünk vagy elbagatellizáltuk a veszélyek erejét és úgy tettünk mintha az nem is lenne. Szélsőséges menekülésnél az ember szenvedélybeteg lesz és függővé válik a stresszcsökkentő tevékenységétől. A menekülő, a jelenlegi stresszkeltő háborús helyzetben nem olvas újságot, nem néz híreket és a szomszédban folyó háború az szerinte nincs is vagy a covid pedig nem veszélyesebb, mint egy gyenge influenza. Nyilván ennél minden összetettebb, azonban se bagatellizálni, se túltolni nem érdemes, azt ami egyáltalán nem rajtunk múlik.

Ha támadunk, akkor minden nap olvasunk amennyit csak tudunk a világban jelenleg is terjedő új vírusokról, a szövődményeiről és a háborút is élőben nézzük, ahol csak tudjuk, kimegyünk a határhoz önkéntesnek és bedobozoljuk, ami mozdítható és hasznos otthon. A bátrabbak és elkötelezettebbek befogadnak ukrán menekült családokat rövidebb, hosszabb ideig. Mindenről tudni akarunk és ha kell napi szinten összeveszünk valakivel a napi történéseken csak, hogy levezessük a félelmeinket és a feszültségeket. A harcos közel megy a veszélyhez, proaktív és már most megvan a terve arra, hogy mit csinál, ha ideér a háború. Karantén idején bevásárolt tartós élelmiszerekből az első héten és mindent fertőtlenített, ami a lakásba került.

Az egyik csoport menekül és távol tartja magát mindentől, ami a stresszkeltő helyzettel kapcsolatos a másik csapat minden eszközzel a veszélyhez közelít fejben vagy testileg és harcol.

Mindkét megküzdési stratégia, ami nem válik szenvedéllyé jó, mert csökkenti a feszültséget és egyensúlyban tart, de ami most a világban körülöttünk zajlik azzal hiába küzdünk nem befolyásolhatjuk csak túlélhetjük.

Három éve élünk mentálisan agresszív környezetben és kell elhárítanunk először a fejünkben váratlan és ijesztő híreket, amikre nincsen kézzelfogható és használható válaszunk aztán a gyakorlatban is. Persze, ha jobban visszalapozzuk a híreket korábban is volt mellettünk háború és volt gazdasági válság, de nem éreztük ennyire a bőrünkön a hatását. Ami pedig igazán figyelemreméltó, hogy ritkábban volt, és kisebb, ezért mindig kaptunk szünetet megpihenni, feltölteni a raktárainkat gazdasági és lelki értelemben is.

Válság esetén, legyen az gazdasági, egészségügyi vagy mentális, sosincs, kézzelfogható válaszunk arra mi lesz, mi fog történni, mi lesz a következő lépés itthon vagy külföldön vagy akárhol is. Ne dramatizáljunk, nincs rá hatásunk és igen, lehet, hogy ma még senki nem is tudja, és nincs megoldás. De lesz, vagy az életutat tör és kikényszeríti a megoldást.

Jó rendben! – mondja a háziasszony, az anyuka, az apuka, a cégvezető és a tanár és csinálja tovább a dolgát.

Menekülünk, támadunk, de a stresszt igazi válaszok nélkül nem tudjuk ezekkel a viselkedésmódokkal teljesen megszüntetni.

Pontosan tudjuk, hogy bármit teszünk a fejünkben és a testünkben továbbra is dolgoznak láthatatlanul azok a stresszhormonok, amik, ha nem foglalkozunk velük, idővel komoly pusztítást tudnak végezni és pár év alatt megbillen a testi egyensúlyunk majd az egészségünk és ha elég idősek vagyunk már, akkor bele is halhatunk az elfojtott feszültségekbe.

Persze ez is dramatizálás, mondják most erre sokan, hiszen onnantól kezdve, hogy az intellektusunk tudatára ébred, azt is pontosan tudjuk, hogy meg fogunk halni valamikor és attól se rettegünk nap mint nap. Pedig de, és igenis sokszor megjelenik a halálfélelem az életünkben születésünktől kezdve és ha ezt megvizsgáljuk a válaszokat is megtaláljuk arra, hogyan tartsuk magunkat egészségesen.

Kisgyerekkorban találkozunk először a halállal, gyakran meséken keresztül, amik az első ráhangolásaink a halálfélelem kezelésére.

Aztán jön a kamaszkor, mikor a gyerekek már több összefüggést látnak és először találkoznak azzal, hogy a szüleiknek igenis sok mindenre nincs válaszuk. Ez is rettentő ijesztő. Ha ők nem tudják, akkor a világ nem is biztonságos. Hol a világegyetem vége? Mi van a halál után? Ki néz ki a szemeink mögül?

Fiatal felnőtt korunkra megkapjuk az első nagyobb pofonokat és megint szembesülünk vele egy kicsit vagy jobban, hogy a világ veszélyes. Majdnem belehalunk az első igazi szerelembe vagy kiderül, hogy nem mindenki gondolja úgy, hogy mi vagyunk a világ legokosabb, legügyesebb emberei és nem vesznek fel a vágyott egyetemre, majd később nem választ ki a cég, amit kinéztünk.

Ez mind, mind egy kisebb halál, amikor elveszítünk valamit magunkból vagy valakit az életünkből.

Mire középkorúak leszünk egyre kézzelfoghatóbbá válik az elmúlás és elkezdjük ténylegesen elveszíteni a hozzánk közelálló személyeket, nagyszülőket, szülőket, tanárokat aztán jönnek a barátok és végül megöregszünk és meghalunk mi magunk is. Szóval születésünktől kezdve trenírozva vagyunk a halálfélelemre.

Hogyan csináljuk, hogy ne betegedjünk bele a folyamatos stresszelésbe?

Zen tudattal. A zen alaptevése és gyakorlata azt tanítja, hogy engedj el minden felesleges gondolatot és legyél jelen. Engedjük el!

Ezt a gyerekek könnyebben tudjak megtenni, mert még nem olyan erős az intellektusuk, ezért nem kezdenek el hosszan és feleslegesen zavaró asszociációkat gyártani az agyukban. A kicsik találkoznak a halállal a mesében, amitől megijednek aztán mennek tovább játszani. Nem agyalnak rajta!

Felnőttként találkozunk félelmekkel vagy a halállal, ha túl sokat agyalunk rajta, akkor könnyen depressziósok leszünk vagy betegek. Nem véletlenül a depressziós vagy alkoholista páciensek jó része értelmiségi, mert próbálja megérteni az élet értelmét, de a dolgok nagy része megfejthetetlen és főleg, ha érzelmekről, sorsokról van szó, még csak nem is logikus. Ha pozitív dolgokon gondolkozunk az inspiráló, de ha negatív dolgokon az idővel erősen lehúz lelkileg és utána testileg is.

Zenben élni azt jelenti, hogy arra figyelünk, ami a mi sorsunk és adva van az életlehetőségeinkben, valamint ami a mi felelősségünk és feladatunk és azt a lehető legjobban megoldjuk úgy, hogy jelen vagyunk és csak azzal foglalkozunk!

Kristóf Györgyi – Fotó: Draskovics Ádám

Kézzelfogható válasz nincsen semmire, nekünk kell erősnek maradnunk belül, nem kívülről kell várni a megerősítést, mert felelősséggel tartozunk magunkért, a családunkért, a gyerekeinkért, vezetőként a beosztottakért, a csapatunkért, tanárként a tanulóinkért. Ha kell menekülünk, ha kell támadunk, de a felesleges agyalást és félelmeket elengedjük és csináljuk nap mint nap azt, ami a dolgunk. Egyszer fenn, egyszer lenn, minden jó és minden rossz is véget ér, lehet, hogy egymásba ér, lehet, hogy nincs szünet, lehet, hogy túl sok szünet is van. Nem számít, változó és gyorsulóan változó világban élünk, a szüleink nem is értik, mert nekik is nehéz volt, így azt gondolják, tudják mi történik velünk, a gyerekeink pedig alig láttak „normális” világot, de mi is a normális…

Tiszta fejjel!

A zen meditáció az egyik leghatékonyabb agy tisztító és stresszoldó lelki gyakorlat, ami mindenkinek elérhető és ha elkezded gyakorolni, akkor már két hét után érzed a változást. A környezet ettől még nem változik, arra nincs hatásunk, csak magunkra van hatásunk, de azt maxoljuk ki, gyakorlásra fel!

A mindennapi gyakorlatban ezt úgy próbálgathatod az igazi zen meditáció mellett, hogy ha bármikor olyan gondolat jön, ami összeszorítja a gyomrodat engedd el és ha kell mondd ki hangosan, hogy “DÖNTÖTTEM, ELENGEDEM!”. Minél gyakrabban teszed ezt és figyelsz csak a küldetésedre és az életed fontos dolgaira, annál több energiád, türelmed és jobb egészséged is lesz.

Ja és még egy fontos gondolat! Ezt már anyaként tesszük hozzá a zenhez. Szeretet van. Azt ne engedjük el! Az a legfontosabb energia, ami miatt itt vagyunk és ami egyben tartja a világot, hogy ne essen szét teljesen. DÖNTS, félelemmel vagy szeretettel szeretnél élni, csak az egyikkel érdemes.

Szerző: Tóvári Zsuzsanna

Szerkesztő: Kristóf Györgyi