Hogy miért született? Nagyon sokat olvasni, hallani arról, sokszor merül fel a kérdés a  menedzsereknél, hogy ha szülnek, akkor hány napig, hétig, hónapig, esetleg egy évig maradnak otthon, és utána mennek vissza dolgozni, pont mint ahogy a vígjátékokban is mindegyik az esküvő után véget is ér, pedig akkor kezdődik minden…

A fiatal szülő, de leginkább menedzser szülő gyakran érzi úgy, hogy a gyerek szülés, nevelés egy projekt, és amíg pár hónapos, éves a kisgyerek addig nagy felelősség nyomja a vállát, amikor döntenie kell arról, kaphat-e a gyerek már három hónapos korában almapürét. Vagy később arról, hogy mikor hagyhatja magára a szobában az apró műanyag építőkockákkal, esetleg arról, hogy a vastagabb kabát helyett tényleg megfelel-e a csípős téli reggelen a vékonyabb. Elolvas minden könyvet, minden bejegyzést a neten, adatot gyűjt a döntéseihez. Aztán elérkezik a pillanat, amikor a – már nem annyira fiatal – szülő egészen bizonyos abban, hogy tizenéves gyereke nem mehet el bulizni az osztálytársaival, míg rendet nem rakott a szobájában, vagy nem kezdheti el nézni a kedvenc filmjét, míg el nem készítette a házi feladatot. Csakhogy. Előbb-utóbb az a pillanat is elérkezik, amikor már a szülő nem tud mindenről, amit kontrollálnia lehetne, vagy amiről úgy érzi, hogy kontrollálnia kellene. Amikor a gyerek – a kamasz – életének számos fontos mozzanata túl van a szülő látókörén, így pattogó és konkrét utasítások helyett általánosságokat pufogtató prédikációkkal, netán konkrét tiltásokkal igyekszik ugyanazt a hatást elérni, amit a csecsemő vagy az óvodás esetében sokkal, de sokkal egyszerűbb volt.

Ez az a pillanat, amikor utódunk már nem menedzselhető se kőbe vésett szabályokkal, se kézi irányítással: amikor egyszer s mindenkorra bebizonyosodik mindenki számára, hogy a nevelés nem egyenlő a kontrollal, miképpen a vezetés sem utasítások kiadásának és azok végrehajtásának ellenőrzéséből áll. Ebben az élethosszig tartó folyamatban sokat lehet tanulni egy menedzser szülőnek a vezetésről a saját gyerekeitől is. Hiába tiltjuk már kisiskolás gyermekünket azoktól a sorozatoktól, melyek szerintünk káros hatással lehetnek rá: meglepve figyelhetjük meg, milyen részletességgel mondja fel ezeknek a filmeknek a tartalmát, hiszen kortársaitól mindenről értesül. A kontroll nem hoz létre áthatolhatatlan burkot, ellenben oda vezethet, hogy ahelyett, hogy gyermekünk a környezethez tanulna meg alkalmazkodni, hozzánk fog. Márpedig nem ez a cél: hanem hogy saját belső kontrolljának stabil, lépésről-lépésre zajló kiépülésével mindig a megfelelő mértékben alkalmazkodjon a környezethez. Mint ahogyan egy vállalat számára sem lehet a változásokat megparancsolni: a változásokat menedzselni kell. Figyelemmel, sok – sok figyelemmel, kommunikációval, rengeteg, és különféle platformon történő kommunikációval, jelenléttel, nem akkor amikor épp ráérünk, hanem amikor valóban szükség van a jelenlétünkre és sok minden mással. Ha csak utasításokat adunk és kontrollálunk, azzal épp a lényegtől, magától a folyamattól zárkózunk el. Pedig egy vállalat is, ugyanúgy, mint a gyerek, változik: magától is. Hat rá a környezet és saját belső átalakulása is, ezeken a frontokon nem tudunk minden általunk károsnak vélt mozzanatnak megálljt parancsolni. Nincs az a pattogó felszólítás, ami azonnal átalakítana egy szervezetet, mint ahogy nincs az a szülői szózat sem, amitől rögvest felnőne gyermekünk. A gyerek nem projekt, a nevelés hatása nagyon lassan derül ki: vannak, kik csak húsz- vagy ötvenéves korukra nőnek fel – és vannak, akik soha (bár megtanulnak beszélni, szobatiszták lesznek és télen sálat is vesznek).

Egy szülőnek élethosszig tartó feladata: ott lenni és támogatni, ha igény van rá, akkor tanítani és vezetni. Abban az értelemben, amit az adott helyzet megkíván: a gyerek ugyanis nem projekt. Egy szülőnek – főleg egy menedzser szülőnek – a keleti bölcselet legfontosabb tanításai közül azt kell szem előtt tartania, hogy mindig minden változik, és folyamatosan átalakul, ha akarjuk, ha nem, ha tervezzük, ha nem. Nagyon kellemes téli szünetet, pihenést és feltöltődést minden szülőnek és minden gyermeknek!

Kristóf Györgyi