Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató legújabb könyvében, A képlet-ben eddigi tudományos kutatásaiból – a komplex hálózatok tudományából – kiindulva kezdte el vizsgálni azt is, mitől is sikeres valaki, s mi mindenen múlik, hogy egy személyt vagy egy teljesítményt sikeresnek vagy sikertelennek ítélünk. Mekkora a szerepe mindebben az egyénnek és a közösségnek – a helyzetnek, a környezetnek…. A képlet-ben a siker öt törvényét fogalmazta meg: ezeket a Forbes összefoglalását idézve hivatkozzuk meg.

Az első törvény: a teljesítmény vonzza a sikert. Ám, ha a teljesítmény nem mérhető, a sikert a hálózatok hozzák meg. Vagyis a siker nem arról szól, aki eléri, hanem a közegről, a környezetről, a network-ről: mindenki másról, aki értékeli (lehet, hogy ez látszólag rossz hír). Így azonban nem elég arra figyelni, hogy elérjünk valamit: az sem mindegy, hogy azt bárki észreveszi és értékeli-e. Különösen igaz ez azokon a területeken, ahol a sikert nehéz mérni. Két példa a skála két végéről: könnyű mérni a sportteljesítményt, ma már század- és ezredmásodperceket számolunk, azonban nehéz megítélni, mitől kiemelkedő egy festmény, egy film, egy szobor, és mitől bóvli egy másik. Barabási szerint az utóbbi esetben nem az a fontos, pontosabban, nem az a legfontosabb, hogy egy mű hogyan készült, hanem az, hogy akik a sorsáról döntenek, hogyan ítélik meg.

Éppen ezért a művészeknek fontos a kortárs hálózata: a festőknek, hogy milyen galériákba, milyen mecénásokhoz érnek el. A kurátorok szava és az átlagember megítélése is eldöntheti egy mű sorsát: így lett például az addig híres műből tucattermék, amikor kiderült, hogy csak a mester segédje festette – gondoljunk csak az Ermitázs Rubens-termére – és fordítva. Ám szerencsére nem ez a siker egyetlen törvénye.

A második törvény szerint a teljesítmény ugyan korlátos, a siker mégis korlátlan. Amikor a teljesítmény, főleg a teljesítménykülönbség nehezen mérhető, apró különbségek a teljesítményben hatalmas különbségekhez vezethetnek a megítélésben. Mindenki tudja, hogy a golf első számú játékosa Tiger Woods. Ki tudja viszont, hogy ki a második? Pedig Woods nem is mindenben a legjobb, de még így is ő keresi a legtöbb pénzt a játékával, ő szerepel a médiában a legtöbbet, neki van a legtöbb szponzorációs szerződése. Mert a teljesítmény korlátos: aki jól golfozik – vagy jól fut, teniszezik, úszik –, csak kicsivel jobban teszi, mint az előtte levő. Hiszen testünk teljesítménye nem fokozható a végtelenségig, a rangsor ezen a téren század- és ezredmásodpercek miatt dőlhet el. Viszont az első sikere sokkal nagyobb, mint az utána következőké: ő az első.

A harmadik törvény a preferenciális kapcsolódásról (preferential attachment) szól. Barabási képlete szerint ez az egyik legfontosabb összetevője a sikernek. Az Exploding Kittens még Magyarországon is ismert: a Kickstarteren annak idején tízezer dollárt céloztak meg macskás kártyajátékuk kifejlesztésére, végül 8 milliót szedtek össze, jó részét pár nap alatt. Miközben a Kickstarteren indított projektek több mint hetven százaléka elbukik.

Mi volt a titkuk? CA projekt egyik gazdája már korábban is sikeres volt: az eredeti ötletgazda, Elan Lee (amúgy sikeresnek mondható számítógépesjáték-fejlesztő) összeállt Matthew Inmannel, az Oatmeal nevű képregény akkor már felkapott készítőjével. Márpedig a siker sikert szül, az Oatmeal rajongói a projekt elején csillagokba repítették a kártyajátékot – onnantól pedig már tapadt rá mindenki más is. Végül 200 ezer felett adományoztak a már régen összegyűlt projektnek.

A negyedik törvény azt mondja ki, hogy míg a csapat sikere a sokféleségében és az egyensúlyában rejlik, a babérokat mindig egyvalaki aratja le. Az egyéni teljesítményt szeretjük díjazni, nem pedig a csapatmunkát. Az evolúció során alakult (hasonlóképpen ahhoz, ahogy vészhelyzetben az agyunk kikapcsol rengeteg felesleges ingert, és a ragadozóra, veszélyre koncentrál), hogy egy csapatban nem az kapja az elismerést, aki a legtöbbet tett érte, hanem, aki amúgy is elismert. Érdemes tehát végiggondolni, dolgozunk-e együtt sztárokkal (bármilyen területen), de legalábbis, hogy mennyi ideig dolgozunk velük: egy ponton a váltás elismerést hozhat.

Végezetül, az ötödik törvény: ha kitartunk, a siker bármikor beüthet. Albert Einstein egyszer azt mondta: “Aki 30 éves koráig nem alkot valami nagyot a tudományban, az már nem is fog”. Vélhetjük, nem tévedett: a számok összességében ezt mutatták. Aztán kiderült, hogy utolsó munkája, amit a kora egy öregedő vénember tévedéseinek tartott, mert saját korábbi elméleteinek hibáira is rámutatott, forradalmasította a fizikát. A kvantum-összefonódásról szóló munkája ma is leghivatkozottabb cikke. Mi a magyarázat? A kreativitásunk, ami sikerünk egyik tényezője, nem apad a korral. A produktivitásunk viszont igen: ám ha kitartunk – produktívak maradunk – a siker bármikor jöhet.

Miért idéztük mindezt? A Hammel & Hochreiter csapata 2011 óta szinte minden évben részt vett a Ness kupán, később Seapromo Regattán. A verseny csapatépítés és jutalom, szerencsére szeptember utolsó hetében van és mert interimeknek, ügyfeleknek, networking szempontból remek program a verseny és az esti programok is.

Az első alkalommal nagy létszámú és vegyes csapattal indultunk. Ekkor derült ki, hogy jó, ha van egy állandó skipper: így ismerkedtünk meg Scholt Imrével. Második alkalommal kiderült, hogy mindenáron nyerni akar a „kemény mag”: Scholtz, Virágh és Mészáros. Ám ettől a 16-20 fős mezőnyben még nagyon messze voltunk: az első tízbe sem jutottunk be. A következő alkalommal viszont már tudatosan szerveztük a csapatot, aki a dobogót még mindig nem hitte el, sokan voltak, buliztak esténként…

Aztán elmaradtak a bulik, és kialakult a majdnem végleges csapat: Scholtz, Virágh, Mészáros, Bittner, Herczeg – és dobogósak lettek! Ezt követően mindenkinek megvolt a helye és a feladata, és hite is! Megérkezett a második helyezés, és nem igazán volt elképzelhető, hogy valaha a világbajnok skipper vezette csapatot legyőzzük.

2018-ban pedig volt hit, kialakult a végleges és ütős csapat, nyerni ment a csapat – és meg is nyerték! Pedig volt egy új tag is, és a kemény mag: Scholtz, Virágh, Mészáros, Bittner, Herczeg. Ők, bár évente egy hetet vitorláznak, koncentráltak a saját feladatukra, volt hitük, elszántságuk,szenvedély, kitartás …És nyertek!

Éppen úgy, ahogy egy interim csapat tagjai is. Akik jók egyénileg, és nehéz belőlük csapatot alakítani – de éppen ez a HH specialitása: a krízismenedzsmentet, a változásmenedzsmentet, a generációváltást, a portfóliómentést egyedül nem lehet megnyerni – de Virágh Rajmund vezetésével semmi sem lehetetlen!

Gratulálunk fiúk!

Bevalljuk, bátor tervnek tartottuk, hogy idén nyerni akartok, de le a kalappal: minden lehetséges, csak a fantázia szabhat határt!

A HH csapat szárazföldi tagjai