Mondjam vagy ne mondjam? A női vezető dilemmája…

„Átcsoportosítottam három projektet, és ezzel megoldható lett, hogy vállaljuk a megrendelést, amitől a következő negyedév komolyan megugrott” – ritkán hallunk a cégen belül ilyen mondatokat a női vezetőktől.

De nyilvánosan sem jellemző az, hogy: „A tapasztalataim és a tudásom lehetővé tették, hogy belevágjunk az új fejlesztésbe, ami számos előnnyel különböztet meg a versenytársaktól.”

Társadalmunk igen gyakran más elvárásokat támaszt a nőkkel, mint a férfiakkal szemben.

A nőket leginkább arra ösztönzik, hogy legyenek szemérmesek és visszafogottak, míg a férfiaknál inkább értékelik az önbizalmat és a nyíltságot. Ez nagyban befolyásolja, hogy a női vezetők mennyire érzik komfortosnak a saját eredményeik kiemelését, hangsúlyozását, felmutatását. Ugyanis ha megteszik, akkor szinte biztos, hogy szembesülnek a „kettős kötéssel“, ami nem más, mint egy ellentmondásos elvárás.

Miről is van szó?

Ha hallatják a hangjukat és önérvényesítők, akkor negatívan ítélhetik meg őket, míg ha szerénykednek, akkor lehet, hogy határozatlansággal lesznek megvádolva.

Ez a dilemma érzékeny helyzetet teremt, és egyáltalán nem könnyíti meg, hogy nyíltan, bátran, és büszkén beszéljenek a sikereikről és az eredményeikről. Hiszen két, egymásnak ellentmondó elvárás között kell választaniuk, és bármelyik út mellett döntenek, lehet negatív következménye.  Hiszen, a vezető ugyebár legyen erős, határozott és önbizalommal teli.

Ugyanakkor, ha egy női vezető domináns vagy asszertív, akkor elutasítással is találkozhat, mivel ezek a jellemzők ellentétesek azokkal az elvárásokkal, amelyeket hagyományosan a nőkkel szemben támasztanak – például, hogy legyenek kedvesek, megértőek, szelídek. És persze szolidak, tartózkodóak, elfogadóak.

Az eredmény tehát:

ha a női vezető erőteljesen lép fel, kritikát kaphat, hogy „túl direkt, túl férfias“, ha viszont empatikusabb és gondoskodóbb stílust választ, akkor „túl gyöngének“ minősíthetik a hatékony vezetéshez.

A másik tipikus dilemma a kompetencia és a szerethetőség csapdája.

Egy női vezetőtől gyakran elvárják, hogy folyamatosan bizonyítsa szakmai kompetenciáját, ugyanakkor ha túlságosan kompetensnek vagy önállónak tűnik, az fenyegetést jelenthet mások számára, és ezzel ronthatja a megítélését.

Másképpen fogalmazva: ha egy nő erőteljesen kommunikálja a hozzáértését és a tudását, azzal azt kockáztathatja, hogy kevésbé lesz elfogadott, ami szintén hátrányosan érintheti a vezetői pozícióját.

Az elmúlt évtizedek során számos kutatás mutatott rá, hogy a nők hajlamosabbak alacsonyabban értékelni a saját teljesítményüket, mint a férfiak: ez pedig hat arra is, hogy mennyire hajlandóak beszélni a saját sikereikről.

Ehhez jön még hozzá, hogy a női vezetők karrierútja sok esetben különbözik a férfiakétól, kevesebb támogatást vagy mentorálást kapnak.

Mindez befolyásolja a női vezetők viselkedését és kommunikációs stratégiáit is. Folyamatosan egyensúlyozniuk kell az ellentmondásos elvárások között, hogy hatékonyak és elfogadottak maradjanak a szervezetükön belül és azon kívül is. Emiatt mondható tipikusnak, hogy óvatosabban navigálnak a kommunikációjukban, hiszen el akarják kerülni a negatív megítélés valamelyik formáját.

Ha mégis megszólalnak, sokan közülük szerény mosollyal és oldalra hajtott fejjel a csapatmunkát és a kollektív eredményeket helyezik előtérbe anélkül, hogy kiemelnék a saját személyes hozzájárulásukat.

Mindezt megváltoztatni nemcsak érdemes és lehet – hanem kell is.

Mi egy igen erős nőkből álló csapat vagyunk, akik együttműködünk projektek mentén, kapcsolódunk lazán vagy szorosan élethelyzethez, feladatokhoz, ügyféligényekhez mérten, mindig rugalmasan, ahogy épp szükséges.

Kristóf Györgyi

Kérdésed van? Írj nekünk, egész biztosan találkoztunk már a dilemmáddal.
compass@hammelhochreiter.com