Vége az év első hónapjának… 2020. február van már több napja! Mégis, akadnak még mindig sokan – vezetők és beosztottak is –, akik néhány hétig jólesően benne maradnak a karácsonyi, szilveszteri „elengedettségben”, akik valamiért nehezen rázódnak bele a hétköznapi tempóba, s még nehezebben abba, ahogy még a „normál” tempó is felgyorsul időnként.
A januárt át is nevezhetnénk, igazi majd-hónap ez általában: amikor a legtöbbet biztatják magukat azzal, hogy majd ha tényleg beindul az év, majd ha az ügyfelek végre visszajönnek a síelésből, majd ha jön az idei büdzsé. A januári ejtőzéssel, a szilveszter utáni halogatással sokkal nagyobb bajok is kezdődhetnek, mint egy kis késés, mulasztás, lassulás. A baj a hozzáállással van: ha az ember becsapja magát azzal, hogy december közepétől január végéig a fű se nő sehol a piacon és június közepétől augusztus 20-ig ugyanezzel hitegeti magát, plusz a síszünet, a tavaszi szünet és az őszi szünet, akkor ezzel értékes helyzeteket és erőforrásokat veszítve tulajdonképpen akár 5 hónapot is kihúzhatnak az évből. És nem utolsósorban lendületet veszítenek: más lesz a negyedéveknek is a ritmusa, ha nagy levegővel vágunk neki az újesztendőnek, és minden negyedévnek.
Nemcsak óráról-órára, reggeltől-estig lehet ugyanis halogatni, hanem lehet ennek egy éves ritmusa is. Hiszen mint ahogy van aktív és passzív halogatás is – és mérik is ennek különböző dimenzióit – úgy a halogatásnak van rövid, közép, és hosszú távú jellemzője is. A kényelemszeretet és a rossz időmenedzsment mellett még számos szempont akad, ami meghatározza heti, havi vagy akár éves halogatásunkat. Például a racionalizálás képessége – ez a szép kifejezés arra, amikor az ember magyarázatokat gyárt ahhoz, hogy mit miért nem csinált meg még mindig. Egyben kísérlet is, hogy ezzel takargassa maga előtt is a halogatás miatt keletkező bosszúságát, ingerültségét, tagadja saját szégyenérzetét, szorongását: az önbecsapás egyik klasszikus útja.
Aki tudja, hogy mik a feladatai, és hogy azokat hogyan és mikorra kell elvégezni – és valóban el is akarja végezni őket –, akinek számít, hogy ezek a feladatok le is kerüljenek a listájáról, az könnyebben lesz úrrá azon a helyzeten, ha éppen nincs kedve valamit megcsinálni, vagy „nincs olyan hangulatban”. Nem vár a megfelelő pillanatra, nem hitegeti magát azzal, hogy ő bizony nyomás alatt jobban dolgozik, például azért nem, mert meg tudja adni magának a lendületet, a kezdő lökést. Magának állít fel autonóm határidőket, és ezzel magára gyakorol nyomást is, ami így kevésbé tűnik annak. Nem felejti el a feladatot, nem cseréli fel egy szívének kedvesebb teendővel, és nem keres minden tüsszentésben ürügyet betegségre. Bár ez januárban sokszor igazi betegség volt, amit szintén jó felismerni. Az is igaz, hogy autoriter főnök mellett, aki nem ad teret az önálló döntésre, könnyű halogatóvá válni…
A halogatással nemcsak időt és pénzt veszítünk, hanem munkatársaink – vezetőink és beosztottjaink – tiszteletét és bizalmát is kockáztatjuk.
Kutatások igazolják, hogy a halogatás (és a vele járó stressz) közvetve és közvetlenül gyengíti az immunrendszert, fokozza az álmatlanságot. Tehát még csak kipihentebbek sem leszünk attól, ha a januári vagy az év bármelyik heteit arra használjuk, hogy szép lassan álljunk át a szabadság kellemes ritmusából.
Van még idő, március 31-ig, december 31-ig, érdemes idén kipróbálni halogatás nélkül!
