Egyszer csak távolról meghallasz egy vékony, csengő hangot, és még nem tudod eldönteni, hogy ez most neked jó lesz vagy nem. Újra és újra felcsendül, de most már nem annyira csilingelő, mint inkább követelődző és elégedetlen, és kezdesz lassan felébredni. Érzed, ahogy az izmaid felveszik az ébrenlét feszesebb tónusát, és lassan elkezded kinyitni a szemed. Mire felemeled a szemhéjadat, megérkezik a hormonháztartásod vadászkutya-üzemmódba állító energialökete, és már pattansz is ki az ágyból.

Beindul a tejtermelés ezerrel, és szolgálatba helyezed magadat. Ma este már harmadszor. Kiveszed a kis tündért az ágyból, és bár tudod, hogy életed egyik legnagyobb ajándéka ő, most mégsem tudnád nagyon becézgetni a rettenetes fáradtság miatt, csak monoton mozdulatokkal ellátod. Kint már pirkad. A ház többi lakója békésen alszik. Te az utolsó elraktározott energiáddal teljesíted a testedbe programozott kötelességedet, és eteted a gyermekedet.

Természetes és egyszerű (?)

Ez a folyamat a világ legtermészetesebb és legegyszerűbb dolgának tűnik, és a környezetünk és a szociális háló nagy része még csak be sem sorolja a sikeres teljesítmény kategóriába.

Pedig azt gondolom, hogy pontosan odahelyezhető egy olimpiai arany vagy egy kiemelkedő felső vezetői teljesítmény mellé. Sőt! Azzal a határfeszegetéssel, amit egy anya a gyermekszületés első napjától megtapasztal, kevés más területen találkozhatunk.

Az elme és a test kontrollálása céljából végzett egyetlen meditációs gyakorlat sem hasonlítható össze azzal a 24 órás szolgálattal, amit egy anya gyermeke első három évében végez. Egy nap az alapvető 3-4 óránkénti készenléten és tápláláson kívül minimum hússzor történhetne olyan dolog, ami a kisgyermek életébe kerülhetne. Az anyák a gyermek ébrenlétének minden percében arra figyelnek, hogy minden rendben legyen a kicsi körül. Akármilyen fáradtak az állandó kialvatlanságtól (ne felejtsük el, hogy az alvásmegvonás az egyik legdurvább kínzóeszköz), mindig minden percben tartják, óvják, figyelik a gyerekeket, hogy ne történjen semmi baj. Egy másfél éves, éppen járni tanuló gyermek naponta legalább hússzor kerül olyan sérülésközeli helyzetbe, ami maradandó sérülést okozhatna és amitől megvédi őket az anyjuk.

Figyelünk, mint a vadászkutyák

Rengeteg meditációs gyakorlatot ismerünk, köztük többnapos, -hetes gyakorlatokat, amik elvégzése óriási teljesítmény. Ha csak azt kérem, hogy két percig ne gondolj semmire, nem tudod megcsinálni, legfeljebb több hónapos szigorú gyakorlás után. A meditáció és a tiszta tudatosság azt jelenti, hogy képes vagy a figyelmedet egy dologra fókuszálni és azt tartósan fenntartani, minden mást kizárva.

Egy anya hosszú ideig semmi másra nem fókuszál, csak a gyereke sértetlenségére. Haladó szinten emellett még egy vagy több más gyermekre is képes figyelni. Nem intézhetjük el ezt a magas szintű jelenlétet annyival, hogy a női/anyai hormonok segítenek ilyenkor. Az anyák igenis szuperhősök, és jó lenne, ha már a mai világban ez nyilvánvaló és végre helyén értékelt siker lenne.

És hol vannak eközben az apukák? – kérdezhetnék most a férfi olvasók.

Dolgoznak. Teljesítenek. Megtartják a családot anyagilag. Vagy épp szerepet cserélnek a nőkkel.

Az apai vonal akkor jelenik meg ugyanezzel az erővel, amikor a közép- és felső vezető férfiak (mert pontosan tudjuk, hogy arányaiban lényegesen több a férfi vezető, mint a női, főleg ha egyre feljebb megyünk a hierarchiában) egyre tudatosabban és felelősséggel használják azt a lélektani hatást, hogy ők apaszimbólumok. A csapattagok mindig meg akarnak felelni a vezetőjüknek, és többszörös erővel bír minden visszajelzés, amit tőlük kapnak. Az igazán sikeres csapatok felett mindig olyan emberek állnak, akik jó apák, és erős megbízható, stabil mintát mutatnak. Egy sikeres vezető a jelenlétével és a hozzáállásával tanít, aminek a legfőbb jellemzői a határozottság, az elfogadás, a bátor, gyors döntéshozás és a rugalmasság. Mindezek a megtartó tulajdonságok akkor vezetnek igazi sikerhez, ha a vezető közben pontos és mindenki által áhított (nem csak a számára kielégítő) célokat állít a csapata elé, amik lendületet adnak.

A férfiak apai ereje az otthoni felelősség mellett a vezető szerepükben jelenik meg, ahol szintén létfontosságú. Ha ezt komolyan veszik és használják, akkor a családjuk és a csapatuk is biztonságban lesz.

Óriási teljesítmény minden jól felnevelt gyerek, összetartott család, sikeres cég és biztonsággal és stabil munkahellyel rendelkező szervezet. A szülői szerep, amit nap mint nap leteszünk az asztalra otthon vagy a munkában, bár nehéz, mert nagy küldetés, erős lelki gyakorlat és óriási felelősség, de a siker kulcsa.

Szerző: Tóvári Zsuzsanna

Forrás: Hrpwr