Kristóf Györgyi

Interim szakértő és vezetői stratégiai tanácsadó. A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán külkereskedelmi szakirányon végzett, karrierjét ennek megfelelően a Chemolimpexnél kezdte, ahol hat évig dolgozott, gyermekkori álmát megvalósítva.  Ám a külkereskedelmi korlátozások megszűnésével már fiatalon karrierválságba került. Az útkeresés során ráébredt: önmagának kell megfogalmaznia, mit szeretne csinálni. Keresve a magához leginkább illő iparágat és cégkultúrát, a pénzintézeti értékesítés területén talált testhezálló kihívásokat. Ekkoriban fedezte fel kiemelkedő értékesítési affinitását, képességeit, ám a konfliktussal is szembesült: ha feleség és anya, sőt még vezető is szeretne lenni egyszerre, célszerű váltania. A kilencvenes évek végétől informatikai szakember-toborzással foglalkozott a szoftverfejlesztő piac egyik szereplőjének HR-vezetőjeként. Itt kamatoztatta az értékesítési csapatépítésben szerzett tapasztalatait: hogy minden típusú emberrel szót ért és hogy könnyen átlátja az újdonságokat, az üzleti modellek működését. Később több funkcionális területet is irányított: back office vezetőként a HR mellett az adminisztráció és a gazdasági terület is hozzá került. Idővel egyértelmű lett számára: köztes állapotot kell találnia, a folyton úton lévő front office terület és a folyton irodában lévő back office terület között. A legnagyobb kihívás az volt, hogy megtalálja a szolgáltatást, amit értékesít: mert abban már biztos volt, hogy szolgáltatás-értékesítés lesz az irány. 2002-ben újra tudatos útkereső lett: elismert megoldásszállító interim menedzserré akart válni. Több projekt után világossá vált, hogy sem a tanácsadó, sem a tréner, sem a coach szerepet nem kívánja betölteni. A következő évben egy megkeresés során saját maga helyett egy másik interim szakembert adott el. Mérföldkő volt ez a karrierútján: ekkor lett biztos abban, hogy az ügyfél igényeinek pontos megértésére kell specializálódnia, majd a legmegfelelőbb szakembert leszállítania. Ezen a különleges területen hasznosult leginkább tudása: a komplex problémák átlátása és a szakemberigény azonosítási képessége. Az irány három funkcionális területet is átölelt: az értékesítést, az emberi erőforrás menedzsmentet és a pénzügy, a számvitel területét. Feltérképezte a magyar és a nemzetközi piacot, majd Magyarországon is meghonosította az interim menedzsment európai úttörőiként számon tartott hollandok által kidolgozott megoldásokat. Innen egyenes út vezetett oda, hogy a Hammel & Hochreiter, Magyarország legaktívabb interim menedzsment szolgáltató cégének arcaként egyszerre kamatoztatja karrierje során megszerzett és felfedezett szakmai kompetenciáit, valamint koordinációs, cégvezetési  képességeit. A szervezetek működési problémáit tárja fel, és ideális interim menedzsereket talál a kirajzolódó feladatokra: így nyújt minden érintett számára értékteremtő megoldást.