Ha tudnánk, mennyit nem keresünk meg!

 

A vállalkozás a profitról szól. Igazi művészet ennek maximalizálása, amit egyesek ösztönösen, mások a tanultak alapján igyekeznek elérni. A profit igazi kábítószer, sosem elég belőle! Ha elértünk egy szintet, a következő évben egészen biztosan többet szeretnénk. Bizonyos szintig persze megvannak a hatékonyságnövelésre a válaszok: költs kevesebbet, növeld az árbevételed, használd ki jobban erőforrásaidat! Milyen izgalmas lenne feltenni azt a kérdést, hogy vajon a jelenlegi teljesítményünkben mennyi tartalék van még? Lehetne-e többet kihozni a rendszerből? Vagyis mennyi pénzt nem kerestünk meg ez idáig, amit megkereshettünk volna.

Ez az igazi, bátor szembenézés. Szembesülni azzal, amit nem csináltunk, csinálunk maradéktalanul jól.

A Hammel & Hochreiter, a menedzserszolgáltató megold, áthidal, kiegészít, támogat, fejleszt, átszervez, újraszámol. Ehhez pedig minden olyan feltétellel, eszközzel és főleg erőforrással rendelkezik, amilyen egy ilyen felelősségteljes, nagy téttel bíró feladat elvégzéséhez szükséges.

Akkor is behívható, amikor nagyon jól mennek a dolgok, és akkor is, amikor nagyon nem, vagy fontos változást kell jól kezelni: vezetői erőforrást kell pótolni, válságot kell menedzselni, családi vállalkozásnál generációváltást kell támogatni, vagy éppen eladásra kell felkészíteni a vállalatot. A cél ugyanis mindig ugyanaz: minél több hasznot, profitot termelni, hatékonynak lenni, kockázatot csökkenteni, fenntartható növekedési pályára állni, és ott is maradni.

A menedzserszolgáltatás egyik fontos eszköze éppen ezen szűk keresztmetszetek áthidalására felkészült, tapasztalt vezetők rendelkezésre bocsátása: ez az interim menedzsment. Maga a fogalom nem új, az viszont már nagyon nem mindegy, hogy milyen háttérrel, képzettséggel és főleg szemlélettel lép akcióba egy tapasztalt és egyúttal képzett interim menedzser, menedzserszolgáltató.

Ez a szemléletmód, módszertan a LEAN. Minden vállalkozásnál és minden folyamatnál alkalmazható, nem egy taktika vagy költségcsökkentési program, hanem egy egész szervezetre vonatkozó gondolkodás- és cselekvési mód. Az interim menedzsment LEAN alapokra helyezése a garanciája annak, hogy az adott feladat végrehajtásában rejlő potenciál a lehető legteljesebb mértékben kihasználható legyen.

 

Van tehát egy jó hírünk: ha valaki tudni szeretné, mennyi pénzt kereshetett volna meg, illetve ebből kiindulva, mekkora tartalékok lehetnek még szervezetében, folyamataiban, vegye fontolóra a LEAN gondolkodás meghonosítását cégénél, maximalizálja azt, ami a vevői számára érték és minimalizálja a veszteségeit!

Érdemes másként gondolni az Interim Menedzsmentre!

Hammel & Hochreiter, a menedzserszolgáltó

 

Projektjeink során megvalósított eredményeink:

 

KÉSZLET CSÖKKENTÉSE​​ 30 – 70%

SELEJT CSÖKKENTÉSE ​​​50 – 80 %

HATÉKONYSÁG NÖVELÉSE​​ 20 – 50 %

ÁTÁLLÁSI IDŐ CSÖKKENTÉSE​​ 65 – 95%