Karácsony előtt – 2018 végén – kellemes ezüst vasárnapot az egész aranyérmes HH csapatnak

Amikor ennek a karácsonyi írásnak a sorai születtek tegnap, éppen nagy pelyhekben hullt a hó országszerte. Volt, aki közületek éppen projekten dolgozott szombaton, mások a nemrég lezárt időszak számait elemezték, megint mások új feladatra készültek – az biztos, hogy a közelgő év végi ünnepek egyik hagyományos díszlete, a hóesés már előállt, és ha szerencsénk van, december végén a kiváló eredményeinken túl akár fehér karácsonyt is ünnepelhetünk.

Mert hát tényleg, hamarosan itt a karácsony – a legjobb alkalom, hogy visszatekintsünk adventi vacsoránkra, ezzel az elmúlt esztendőre is, és ránézzünk arra a közösségre, aki november 30-án együtt ünnepelt a Mezzo-ban!

Idén is „előrehozott” alkalmat találtunk az összejövetelre. A rutinos interimek és projektmenedzserek jól tudják, hogy micsoda kockázatot jelenthet, mondjuk december 17-re vagy akár csak 9-re szervezni egy „céges karácsonyt”. Tavaly már a december 1-jén is többen hiányoztak vagy ügyfél krízis kezelés vagy betegség miatt. Feltétlenül tervezni kell ezt az időszakot is, mert egyszerre kell az eredmény és a váratlan feladatok miatt az idő és az energia is.

A karácsonyt megelőző hetekre garantáltan beesik valami, vagy egyszerűen csak odatorlódik az ősz végéről, nem beszélve arról, hogy a gomba módra szaporodó étteremfoglalások miatt kellemes és színvonalas helyet sem könnyű találni az év utolsó hónapjára. Ezért is döntöttünk ismét az adventi vacsora műfaja mellett, ezért választottuk a bevált menüsorral rendelkező Mezzót. És hogy még kevésbé legyen a mindenki által jól ismert cégeskarácsony-jellege az alkalomnak, ezért döntöttünk úgy, hogy az idei esztendőben páros meghívót küldünk munkatársainknak. Sokan érkeztek is szép számban Partnereikkel, akiknek ezúton is köszönjük az egész éves türelmet, támogatást, jövőre is számítunk Rájuk is:)

Aminek pedig emellett igazán örültünk, hogy bár feladatul kaptátok, remekül működött, hogy nemcsak az egymás mellé ülő vendégek között indult meg a beszélgetés az este során, de ahogy telt az idő – és fogyott az előétel, aztán a többi fogás –, egyre többen ültek át a többi asztalhoz, megindult és ki is bontakozott az oldott, kötetlen beszélgetés, ismét közelebbről megismerhettétek egymást.

Egy érdekesség, ami rólunk szól: évek óta választjuk a Mezzo éttermet a belső összejövetel helyszínéül, és évről-évre az a tapasztalat, hogy egyre nagyobb helyiségre van szüksége csapatunknak. Növekszünk, de belátható mértékben, és ez örömmel is tölt el, egyben felelősséget is jelent. Közös élményeink, tapasztalataink, feladataink egyre összetettebbek, sokrétűbbek. Ügyfeleink változatos feladatokkal és kihívásokkal látnak el bennünket, és a Hammel & Hochreiter csapata mind kiválóbb módon tud megfelelni ennek. Büszkék vagyunk erre, büszkék vagyunk Rátok és magunkra, az egész éves helytállásra, a kisebb-nagyobb, rázósabb és kevésbé rázós helyzetek és projektek megoldásaira, és főleg arra, hogy mindebben ilyen eredményesen tudunk együttműködni.

A közelgő karácsony kínálja az alkalmat, hogy belegondoljunk: mit is jelent mindez 2018-ban, az interim menedzsment területén tevékenykedő szakemberek számára. Jelenthet klasszikusan sok nagy fogást – és főzést –, ajándékvásárlást, rokonlátogatást, esetleg utazást, remélhetőleg pihenést is. Ki-ki ízlése, vérmérséklete és aktuális projektje szerint dönthet úgy, hogy a december 22-i hét végén leteszi a lantot, és még a szentestét is inkább étteremben tölti, vagy épp ellenkezőleg, a töltött káposzta előállításának ismerős mozdulatsoraival meditál. Az is jól dönthet, aki a plázákat járva szerzi be a szeretteinek a meglepetéseket, és az is, aki az új trendek alapján inkább szívességkártyával, színházjeggyel vagy saját készítésű csemegével rukkol elő 24-én.

Egy dolog közös abban, ahogy a HH csapat készül az év végére. Érdemes mindannyiunknak megállni, ha ebben a műfajban nincs is lehetőségünk hosszan, de néhány rövid napra bele is feledkezni ebbe a meghitt, egyúttal büszke ünneplésbe. Akkor amikor valóban a legkevesebb esély van rá az év során, hogy bármi – egy kétségbeesett email, egy sürgős telefon, egy havária, egy váratlan céges helyzet – kilendíthet ebből a csendből és a pihenésből. Nem azt mondjuk, hogy soha nem volt erre példa (mert igen, adódnak helyzetek december 25-én és 31-én is), de legnagyobb örömünkre ezekben a napokban mindenki egyszerre áll meg, legalább egy teljes hétre!

Nem úgy, mint például a nyaralási szezon elnyúló heteiben. Akkor bizony sajnos sokkal kisebb az esély arra, hogy az ügyfél is éppen akkor szándékozik nyaralni menni, mint amikor mi, így mindenki hallotta már legalább egyszer Rajmund elhíresült mondatát: “Projekt alatt nincs nyaralás!”

A karácsony azonban egységes, szerencsére globálisan: éljünk hát a lehetőséggel!

December 24- január 2 között, aki csak teheti, lassít és csöndesül. Különben nem maradna tere a töltekezésnek, márpedig ha nem töltődünk fel, akkor nem lesznek forrásaink ahhoz, hogy az újesztendő kezdetétől energizálódjunk – és másokat is energetizáljunk.

Vannak, akik minden évben ugyanannak a kedvenc filmnek a megnézésével is hangolódnak rá az ünnepekre. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az Igazából szerelem, amely bő másfél évtizede készült, és amelynek a záró képsorai gyönyörűen mutatják meg, milyen sokféle karácsony tehet bennünket boldoggá és elégedetté.

Boldog és kellemes ünnepeket, szép és “elég jó” karácsonyt, sikeres újesztendőt kívánunk Mindnyájatoknak!