Hogyan tudunk felkészülni, erről is beszélgetünk többek között szeptember 5-én Mérő Lászlóval, Simó Györggyel, Szvetelszky Zsuzsával és Tóvári Zsuzsával.
Egy amerikai katonai pilótaoktató mesélte nemrég: jelenleg arról ír kézikönyvet, hogyan kell az utasszállító gépeket manuálisan vezetni, amikor a “gépek” hirtelen összeomlanak.Tanítja erre is az ifjabb pilótákat, ugyanis azok egyre nehezebben tudják korrigálni azokat a váratlan helyzeteket, amelyek a hardver és szoftver hibák miatt állnak elő. A menedzser életében, a vállalat életében is sok – sok váratlan helyzet van, és több idő is áll rendelkezésre a megoldásra a földön, mint a levegőben, mégis sokaknak nem sikerül.
Mégsem lenne igaz a jóslat, hogy a jövőben majd bármi működhet ember nélkül? Inkább arról van szó, hogy a környezet, amely körülvesz bennünket (gazdasági, társadalmi vagy természeti) egyre bonyolultabbá válik körülöttünk, és a „bonyolódás”, vagyis a komplexitás növekedésének a tempója gyorsul.
Hiába egyre több a steril, személytelen, standardizált modell a folyamatokra: a változásnak ezt a mértékét nem tudja átlátni a lassabb tempóhoz szokott tekintet. Új hozzáállásra van szükség, ennek pedig egyetlen kiindulópontja lehet, ez pedig a fókusz. Fókusz azzal kapcsolatban, hogy mi a core business, és hogy milyen út vezet a megvalósításhoz.
Ha nagy a stressz, és fokozódik a terhelés, akkor fókuszált lesz a figyelem. Ilyenkor az ember – a csapat – lehetőleg kevesebb forrásból érkező információt dolgoz fel, ideális esetben a kritikus csatornára összpontosít. Vagyis szűrni kezd, és a szűrés elsődleges funkciója, hogy megóvja magát. Attól is, hogy túlterhelődjön információval.
Aki már tudja tartani a fókuszt, könnyebben felismeri azt is, hogy melyek azok a dolgok, amelyek hátrébb kerülhetnek a prioritások listáján. A letisztult célok és a hozzá vezető mérföldkövek – vagyis a terv! – birtokában sikeresebb a megvalósítás is. Már csak azért is, mert így könnyebben, érthetőbben tudjuk kommunikálni beosztottjaink felé, hogy mit várunk tőlük – és mit nem. Azt például semmiképp sem, hogy (leginkább a látszat miatt) komplikálják a – nem kis munkával – letisztázott helyzeteket. Egy ilyen tervtől mást már nem is érdemes elvárnunk, mint hogy minden helyzettel kapcsolatban elegendő rugalmasságot biztosít. Mert amikor elérkezik a váratlan, akkor bizony eljön az ideje a professzionális manőverezésnek is.
Több évtizede folynak olyan kutatások, melyekből tudjuk, hogy például a pilóták sikeres feladatmegoldásának (is) egyik legfontosabb kulcsa a köztük zajló koherens kommunikáció. A pilótaoktató története nemcsak azt kérdőjelezi meg, hogy ember nélkül bármi működhet a jövőben. Továbbmegy ennél: tudjuk ugyan, hogy elkerülhetetlen a digitalizáció, ám a szuperhősök ideje most jön el csak igazán. Egy régi pilótamondás szerint van öreg és van vakmerő pilóta, de vakmerő öreg pilóta nincs.
A váratlannak vannak törvényszerűségei, amire fel lehet készülni: “Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget!”
Nem mintha a „patkószegek” folyamatos ellenőrzésével minden váratlan fordulatot ki tudnánk védeni – ám az is igaz, hogy a felkészületlen vállalat könnyebben kerül lépéskényszerbe vagy egy váratlan helyzet elsodorja. Aki vezetőként a pánikzónában is komfortosan akarja érezni magát – vagyis a rendkívüli helyzeteket is menedzselni akarja –, az jól teszi, ha tudatos elfogadással fordul a váratlan helyzetek esélyei felé.
