Minden cég életében adódik olyan helyzet, amikor átmeneti erőforrás, tudás vagy tapasztalat hiány esetén interim menedzserre van szüksége, még ha sok esetben nem is ismerhető egyszerűen fel ez a helyzet. Amennyiben alkalmazott vezetőként vagy cégtulajdonosként a legjobb megoldást szeretné választani egy adott helyzetben, mindenképp érdemes megismernie ezt a széles körben alkalmazott, bizonyítottan működő menedzsment eszközt, mint alternatívát.
Olyan szituációk ezek, amikor vagy nem gazdaságos az adott tudást birtokló szakembert, vezetőt cégen belüli munkatársként alkalmazni, hiszen egyszeri projektről, feladatról van szó, vagy annyira gyorsan kell lépni és olyan nagy a kockázat, hogy szinte lehetetlen ezt hagyományos módon, kereséssel, vagy fejlesztéssel megoldani.
Érdemes ilyenkor a konkrét feladatra, jól definiált projektcélok elérésére, meghatározott időre egy olyan felső vezetőt „bérelni”, akit korábbi tapasztalatai alkalmassá tesznek arra, hogy azonnal és az elvárt szinten teljesítsen.
Az Interim Menedzsment – melynek bölcsője Hollandia – ma már Európa – szerte elterjedt szolgáltatásforma. Célunk, hogy az elsősorban holland és német tapasztalatok alapján megvalósított szolgáltatásunkat Megbízóink, illetve a leendő magyar Interim Menedzserek is megismerjék.
Ismerkedjen meg a leggyakoribb felhasználási területekkel és az interim menedzsment szolgáltatás folyamatával Megbízói oldalról!
Csatlakozzon az elit körhöz!
Kiterjedt alkalmazott vezetői tapasztalattal rendelkezik? Számos iparágat és cégkultúrát megjárt? Emellett még a folyamatos önképzésre, tudatos fejlődésre is nyitott? Ha a három „igen” választ adó szűk körhöz tartozik, könnyen lehet, hogy az interim hivatást Önnek találták ki. Rugalmas időbeosztás, folyamatosan megújuló kihívások, kiemelkedő díjazás: ezek járnak a különleges életpálya felvállalásával, miközben egy – egy szervezet szürke hétköznapjaiba való belesüllyedést el lehet (és el is kell) felejteni.
Jó kérdés, de nem mindegy, hogy férfi vagy női. Ugyanis
A krízisről tudjuk jól, hogy nemcsak veszélyt, hanem esélyt is
Volt mit ünnepelnünk február 20-án: húsz éve már a Hammel
A hamarosan megrendezésre kerülő farsangzáró partner parti… Milyen nehéz is