Formális rutinok, informális valóság a vállalati kommunikációban – szakmai nap

A vállalatok működését struktúrák teszik szervezetté. Folyamatok, technológiák, modellek, amelyek mentén létrejön az értékteremtés. Ám mindezek mögött az ember áll, egyénként és közösségekben létezve, akik részei ennek a formalizált környezetnek, ugyanakkor mindig létrehoznak egy informális közeget is, egy láthatatlan, megfoghatatlan teret, amit érzékelünk, és amely komolyan befolyásolja az adott közösség

Áttörést hozott 2013, de ez még csak a kezdet

A kirakat rendezése és a látványos sikerek „önpromózó prezentálása” helyett nálunk leginkább a tudatos, fókuszált építkezésről szólt a 2013-as év. Az ügyfelek és az interimek dimenziójában sem telt eseménytelenül az esztendő, a mögöttünk álló hónapok kulcsfontosságúnak bizonyulhatnak a magyarországi interim menedzsment piac hosszú távú fejlődésének szempontjából. Egyre több a hozzáadott

DRÁGA AZ INTERIM MENEDZSMENT?

Időről időre előkerül a felvetés, hogy „drága az interim menedzsment?”. Megalapozatlan válaszok helyett tegyük fel inkább úgy a kérdést, hogy mit is hasonlítunk össze mivel! Kristóf Györgyi, a Hammel & Hochreiter vezetője és Virágh Rajmund az Interim Menedzser Akadémia egyik alapítója segített több oldalról megvilágítani a kérdéskört. Amikor terméket vagy

SIKERES HR KONFERENCIA A KAMARÁBAN

A rendezvényen a cégutódlás kérdéseit tárgyalták az előadók és helyi vállalkozók a kerekasztal beszélgetésen. Kerekasztal résztvevői 2013.november 28-án nagy sikerrel zárult a Tulajdonosi és vezetői utódlás családon belül és kívül elnevezésű rendezvényünk. Négy nagyszerű előadótól hallgathattuk meg különböző oldalról közelítve a fenti témát. Prof. Dr. CSc Bencsik Andrea, a Széchenyi

Profit a „szőnyeg alól”: ideje szétnézni otthon!

Nincs vita afelől, hogy a mai menedzsereknek igencsak turbulens, kihívásokat tartalmazó gazdasági környezetben kell irányítaniuk vállalataikat. Szinte teljes a bizonytalanság azt illetően, mit hoz a holnap.A vezetők többsége a közelmúltban olyan új fogalmakkal volt kénytelen közelről megismerkedni, mint például a „csökkenés-menedzsment”, miközben a változásokhoz való alkalmazkodás embert próbáló feladatot jelentett.

INTERIM MINT LOTTÓNYERTES? TÍZ ÉV UTÁN TISZTULHAT A PIAC

Miközben ügyféloldalon fokozódik a minőségi szolgáltatás iránti igény, az interim menedzserek népes tábora egyre komolyabb tisztulás előtt áll. Eseménydús évtizeden van túl a magyarországi szektor és a jelek szerint az előttünk álló évek sem lesznek egysíkúak. Kristóf Györgyi és Virágh Rajmund, a Hammel & Hochreiter vezetői osztották meg velünk meglátásaikat.

Drága-e az interim menedzsment szolgáltatás?

Időről időre felmerül a kérdés, hogy drága-e az interim menedzsment szolgáltatás. Cikkünk kiindulópontja egy közösségi oldal szakmai csoportjában ebben a témában kialakuló diskurzus. Mi a különbség egy interim menedzser és egy alkalmazott vezető között, és egyáltalán lehet-e összehasonlítást tenni? Sikerdíjas-e a szolgáltatás, és min múlik a siker? Mennyire relatív a

Tipikus interim projektek a termelés területén

Reméljük, mindenki ismeri már az interim projektek típusait, ahol is minden alkalommal egy felsővezetői erőforrás hiány pótlásáról beszélünk. Legyen az tudás, tapasztalat, vagy erőforrás pótlása. A legegyszerűbb eset, amikor egy működő strukturált rendszerből egy rövid időre kiesik egy vezető és „csupán” a szervezeti egység működtetése a feladat, ez a gap

INTERIM MENEDZSER AKADÉMIA – AZ INTELLEKTUÁLIS WELLNESS

Hamarosan kezdődik a felvételi a következő féléves képzésre. A szűrőn megfelelt „szerencsés” kiválasztottak lehetőséget kapnak, hogy a hollandiai Nyenrode Business Universitejt közreműködésével zajló képzésen „megmerítkezzenek” az interim szakma forrásában. Igen, a forrásában, ugyanis az interim képzés bölcsője Nyenrode, és a bölcsőt ringató kéz pedig Jacques Reijniers professzoré, aki – immár