Kedves Partnereink, Barátaink! Nagy öröm és megtiszteltetés volt végigtekinteni a rengeteg vendégen, akik velünk voltak hagyományos évnyitó fogadásunkon, a sok vendég bearanyozta az esténket. Lezártuk, elkönyveltük az óévet, amely sosem olyan, mint amilyennek eredetileg terveztük. Sikeresebb, problémásabb, boldogabb és keserűbb is egyszerre, és talán attól annyira izgalmas az üzleti élet,
Évzáró vacsora – 2015.12.16.
Köszönjük, hogy együtt búcsúztathattuk a 2015-ös közös munkaévet, hogy velünk tartottatok a HH zártkörű évzáró vacsorájára. Ti, akik a Hammel & Hochreiter szakmai csapatának körét (is) képezitek, tudjátok jól, milyen sok munka van a mögött a néhány köszöntő és köszönő mondat mögött, amelyet egy évet lezáró eseményen mondhatunk. Tegnap egy
LEAN Leadership Seminar – 2015.11.26.
LEAN. Nem ismeretlen szó, sőt, divat használni, pedig ma Magyarországon nemcsak elterjedtsége, de valódi ismerete is meglehetősen alacsony fokú. Persze tudni véljük, mit jelent, sőt, még az is ismerős, hogy a Toyotának van hozzá köze, de a kevés LEAN szakértőn kívül a valódi tartalmát, és főleg menedzsment oldali értelmét már jóval
LEAN & Green – 2015.09.09.
A Hammel & Hochreiter Business & Management Consulting Kft., a Holland – Magyar Kereskedelmi Kamara valamint együttműködő partnereik: a Dán – Magyar Üzleti Klub, Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, tisztelettel meghívják Önt Leadership szemináriumukra amelynek témája: LEAN & Green Jó hírünk van: a szervezeti hatékonyság lehet zöld, ha egységes stratégia részei
SOMMERFEST – 2015.07.29.
Azt szokták mondani, hogy a nyár uborkaszezonnak számít az üzleti életben. Nos, nálunk nem az, sőt! Folyamatosan dolgozunk azon, hogy mind több vállalati és egyéni Ügyfelünk igényét tudjuk kielégíteni, ehhez sok mindent újragondoltunk, újrafogalmaztunk, hogy mint eddig is rugalmasan álljunk változó világunkban felmerülő igényekhez. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor mindezt
Exkluzív: a Hammel & Hochreiter szalon vendége Polgár Judit – 2015.04.24.
Kivételes eseményre invitálunk. Polgár Judit, a világ legjobb női sakkozója elfogadta meghívásunkat és hamarosan vendégünk lesz exkluzív szalonbeszélgetésünkön, melyet kiemelt Partnereink részére szervezünk. Kevés izgalmasabb személyiség, sikeresebb ember van ma Magyarországon, mint Polgár Judit. Bárhol üti fel az ember a világsajtót, szuperlatívuszokat talál róla. A The Guardian például így ír
COMPASS Orientációs és Akkreditációs Program – 2015.04.15.
Szeretnénk felhívni, szíves figyelmét megújult COMPASS programunkra, melynek célja, hogy tájékozódási, kapcsolatépítési és döntési segítséget adjunk azon vezetőknek, szakembereknek, akik váltáson gondolkodnak, illetve új területeken kívánják kipróbálni magukat. COMPASS Orientációs és Akkreditációs Program Kinek is szól? Önnek, ha váltáson gondolkodik, de nem szeretne csupán újabb alkalmazotti feladatok között böngészni, csupán
Versenyben a világgal, versenyben magaddal! – 2015.03.05.
Sokan jeleztétek vissza, hogy nagyon jól éreztétek magatokat az évindító koccanáson, és várjátok már a folytatást. Szeretettel meghívunk üzleti reggelinkre, melynek témája: Versenyben a világgal, versenyben magaddal! Helyszín: Hammel & Hochreiter Kft. Ügyfélkapcsolati és Képzési Központ 1124 Budapest Vas Gereben u. 22. Időpont: 2015. március 5. 8.30 – 10.30h A
Évindító koccanás – 2015.01.15.
Azt mondják rólunk, a Hammel & Hochreiter egyik fő erénye a hatékonyság és a lényeglátás. Nos, az év eleji pörgést éppen ezért csupán egy percre szeretném megszakítani, hogy köszönetet mondjak eddigi együttműködésünkért is. Öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni, gondolkodni. Folytassuk idén is! Az üzleti siker – mint tudjuk –
Formális vállalatok informális valósága – kommunikáció, kooperáció, minőség
Időpont: 2014. március 6. 9h – 14h Helyszín: Hammel & Hochreiter Képzési és Ügyfélkapcsolati Központ 1124 Budapest Vas Gereben u. 22. Regisztráció: A rendezvényre ezen a linken: http://hammelhochreiter.com/rendezvenyeink/jelentkezesi-lap vagy az iroda@hammelhochreiter.com címre küldött e-maillel regisztrálhat. A rendezvény vendéglátói: Interim Manager Academy, Hammel&Hochreiter Kft. és az Ispiro Consulting Kft. Díszvendég: Német-Magyar