Önmagában az alkalmazott felső vezetői múlt és kiterjedt tapasztalat nem feltétlenül indokolja a külső erőforrássá, a coach-csá, tanácsadóvá, trénerré, vagy az interim menedzserré válást. Tapasztalataink szerint a legfelkészültebb vezetőknek is több mint egy évre van szükségük, hogy bármely külsős életmód, vagy az interim pálya sajátosságait megismerjék, a sikerhez szükséges tudást célzottan megszerezzék, de mindenekelőtt elkötelezettséget kell érezniük erre az egyedi szakmai feladatra, arra, hogy interim menedzserként, projekteken dolgozzanak.

Kiket keresünk?

A felső vezetői tapasztalat megléte és többféle cégkultúra, iparág ismerete képesítő kritérium, emellett azonban kiemelten fontos szerepet tölt be a folyamatos önképzés és fejlődés melletti elkötelezettség. Enélkül egyszerűen nem lehet boldogulni ebben a szegmensben, hiszen egy prémiumszolgáltatást nyújtó szűk elit körben kell megállnia a helyét minden hosszútávon gondolkodó interim menedzsernek.

 


Bízva abban, hogy a fenti fontos tények ismeretében továbbra sem lankad érdeklődése, összefoglaljuk az interim életvitellel járó legfontosabb előnyöket.

 

  • Folyamatosan új kihívásokkal szembesülhet, valódi eredményeket érhet el ahelyett, hogy egy szervezeti struktúrába „beleszürkülve” vívná a napi politikai harcokat a hétköznapok egyformasága mellett.
  •  

  • Magának oszthatja be az idejét. Amikor projekten van, értelemszerűen a megadott határidők mellett a vállalt eredményeket kell elérnie, a projektmentes periódus azonban a pihenésé, feltöltődésé, szakmai fejlődésé és a kapcsolatépítésé.
  •  

  • Prémium szaktudását és eredményeit kiemelkedő díjazással ismerik el.
  •  

  • Eredményei sorozatával saját márkáját is építi.

 

Hogyan indulhat el ezen az úton?

Itt megtudhatja:

Mit kell tennem?