Compass

A Hammel & Hochreiter Akadémia, COMPASS: menedzser orientációs és akkreditációs programja, kifejezetten a tapasztalt vezetők karrier- és életúttervezésének segítése céljából jött létre.

Programunk egyediségét az adja, hogy modul rendszerű tanácsadásunk a fejlesztendő gyengeségek helyett az erősségekre és azok megfelelő kiaknázására épít, hiszen a sikerhez elsődlegesen ezeken keresztül vezet az út. A elhivatott interim tisztában van azzal is, hogy a sikerért folyamatosan meg kell dolgoznia, folyamatosan fejlődnie, tanulnia is kell. Ez ugyanakkor legkevésbé sem jelenti azt, hogy magányos farkasként kizárólag magára lenne utalva, sőt, alapvetően szüksége lehet egy olyan stimuláló közegre, melyben mindezt hatékonyan megvalósíthatja, tanulhat, fejlődhet, építheti kapcsolatait, hiszen amikor éppen pihen vagy projekten van, akkor is az interim szolgáltató végzi az interim helyett a marketing és értékesítési feladatok oroszlán részét.

A Hammel & Hochreiter csapatának leendő tagjaként mindezekre és még ennél is többre nyílhat lehetősége. Magyarország piacvezető interim társulása garancia arra, hogy a legjobb lehetőségek véletlenül se kerüljék el.

Az interimmé válási folyamat során arról is érdemes gondolkodni, hogy egy adott vállalati struktúrán belül képzeljük-e el a jövőnket, vagy külső szakértőként érezzük-e jobban magunkat. Döntési pontok folyamatosan vannak, és ráadásul sokáig nem kell véglegesen választani annak, aki szolgáltatóval dolgozik együtt, egy ideig van alkalom és lehetőség az átjárásra: interimből ismét alkalmazott vezető lehet, vagy éppen fordítva. De természetesen minden döntésnek, vagy nem döntésnek következménye van, a márkaépítés elkezdése tolódik ezzel, mind alkalmazott, mind interim jelöltként évekig tart a személyes márka felépítése.

Az interim kultúra alapelemének számító COMPASS program mindezek mellett lehetőséget nyújt a vállalatok vezetői részére, hogy munkatársaiknak tudatos, tervezett, szakértői segítséget nyújthassanak karrierjük továbbfejlesztésében, vagy akár egy új szakaszba való lépéséhez.

Sőt, bizonyos pozíciók, feladatok megszűnésekor éppen a COMPASS program szolgálhat eszközül HR menedzserek, vállalatvezetők, cégtulajdonosok számára a megfelelő, méltó, gondoskodó egyéni támogatáshoz, mind tervezett, mind rendkívüli leépítés esetén.

Ha ki akarja próbálni, alkalmas – e interim menedzsernek, küldje el önéletrajzát, motivációs levelét és vegyen részt a COMPASS: menedzser orientációs és akkreditációs programunkon!

Várjuk jelentkezését: candidatehh@hammelhochreiter.com
Amennyiben Ön HR vezető, vállalatvezető, cégtulajdonos és vállalatánál szeretné használni ezt az eszközt, kérjük, hogy az alábbi űrlap kitöltésével jelezze felénk érdeklődését.
Online kapcsolatfelvétel
Alábbi elérhetőségeinken szintén készséggel állunk rendelkezésére:

Hammel & Hochreiter Képzési és Ügyfélkapcsolati központ
1124 Budapest, Vas Gereben utca 22.
Telefon: +36 1 951 7180
Mobil: +36 30 240 20 12
E-mail: info@hammelhochreiter.com

Compass cikkek és egyéb anyagok:

Mit kell tennem?

Odamegy akivel akar…

Videó interjú: Fejős Péter karrierváltásának története

Videó interjú: COMPASS menedzser orientációs program résztvevőkkel

Felső vezetőből lesz a jó interim?

Egyszer mindenki kerül interim helyzetbe…

Sokan egy projekt után feladják…

Még több hír…

Hírek

Mondjam vagy ne mondjam? A női vezető dilemmája…

„Átcsoportosítottam három projektet, és ezzel megoldható lett, hogy vállaljuk a

Karrier vagy életpálya?

Jó kérdés, de nem mindegy, hogy férfi vagy női. Ugyanis

Köszönjük, hogy velünk ünnepeltél! Fény, ünnep, csillogás: operatúra, intellektuális wellness és mulatság.

Számos különböző műfaj harmóniájából állt össze az idei Hammel &

KERESÉS